A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve

Bácsalmás, Hősök tere

Alternatív, helyi címek:Kitelepítettek emlékműve

Bácsalmás
Hősök tere
A park közepén van.

Felállítás1997. szeptember 13.

Hársch Ferenc
2008.11.29. 21:23
Az emlékmű felállítását Tabajdi Csaba, Bácsalmás országgyűlési képviselője kezdeményezte. Az avatóbeszédet dr Gaál Zoltán, az Országgyűlés Elnöke tartotta.
A Szülőföldjükről elűzött népek emlékműve egyaránt emléket állít a kitelepített sváboknak, elhurcolt zsidóknak, sokat szenvedett bunyevácoknak és szerbeknek, valamint a Csallóközből, Székelyföldről és Szabolcsból idetelepített magyaroknak, akiknek sorsát egy magába roskadt, a kétségbeeséstől meggyötört figura jelképezi, mely „mintha Rodin Gondolkodójának kései, megfáradt utóda lenne”(Ember Mária: A halálos fáradtság szobra. Barátság, 1997. 5. sz. 1865. oldal)
Források:
http://epa.oszk.hu/00000/00036/00058/pdf/93-110.pdf
http://udvardy.adatbank.transindex.ro/index.php?action=helymutato&helymutato=203

Bors Mária készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Bors Mária képe.
Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
11782
Feltöltve
2008.11.29. 11:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Bors Mária 08.11.29. 11:16
Bors Mária képe.

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
40941
Feltöltve
2010.01.18. 11:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.01.18. 11:31

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
40942
Feltöltve
2010.01.18. 11:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.01.18. 11:32

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
66859
Feltöltve
2010.09.24. 10:46
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/90 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.09.24. 10:46

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
66860
Feltöltve
2010.09.24. 10:46
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ29/10 • 1/180 • ISO80

66861
Feltöltve
2010.09.24. 10:46
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ29/10 • 1/60 • ISO80

66862
Feltöltve
2010.09.24. 10:46
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ32/10 • 1/60 • ISO140

66863
Feltöltve
2010.09.24. 10:46
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK Z740 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ32/10 • 1/45 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.09.24. 10:46

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
235615
Feltöltve
2016.03.26. 17:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.03.26. 17:05

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
235616
Feltöltve
2016.03.26. 17:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ43/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.03.26. 17:06

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
316939
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.05. 17:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.05. 17:52
2017. október

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
316940
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.05. 17:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.05. 17:52
2017. október

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
316941
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.05. 17:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.05. 17:53
2017. október

"A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bácsalmás
Feltöltő
Azonosító
316942
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.05. 17:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.05. 17:53
2017. október
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.07.05. 17:53
1 új fotót töltöttem az "A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" műlaphoz

18.07.05. 17:52

16.04.18. 07:31
Az "A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.26. 17:06
1 új fotót töltöttem az "A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" műlaphoz
16.03.26. 17:05
1 új fotót töltöttem az "A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" műlaphoz
10.02.22. 18:16
Az "A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.02.03. 11:13
Az "A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" műlap gondozása átadásra kerültHársch Ferenc tagunknak
10.01.18. 11:29
Az "A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.11.29. 21:23
Hársch Ferenc publikálta "A szülőföldjükről elűzött népek emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.