Szent Erzsébet életéből vett jelenetek

Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 5.

Alternatív, helyi címek:Mátyás-templom főhajójának üvegablakai 3.

Budapest
I. kerület, Szentháromság tér 5.
A Mátyás-templom déli oldalán láthatóak.

Felállítás1889

Schulek Frigyes (tervező)
Lotz Károly (tervező)
Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2017.03.06. 23:36
Schulek Frigyes életrajzában olvasom ezeket a sorokat: "1871-ben a Mintarajziskola tanára, majd a későbbi Képzőművészeti Főiskola, ún. Ékítményes és Építészeti tanszék rajztanára lett. Ott ahol Kelety Gusztáv, Székely Bertalan, és Lotz Károly festőművészek, valamint Izsó Miklós szobrászművész tanártársaként oktathatta a művésznövendékeket. 1872-ben Henszlmann Imrének, a magyar művészettörténet nagy úttörőjének vezetése alatt létrejött Műemlékek Országos Bizottságának alapítótagja, építésze lett. E minőségében vált ő az ország első restaurátorává...
Restauráló tevékenységének egyik legkimagaslóbb alkotása, az 1893-ban befejeződő, budavári Mátyás-templom helyreállítási munkálatai voltak."
Ő volt a mai szóhasználattal élve, a főépítész. 1878-ban rögzítették jogait és kötelezettségeit. Ebben az is benne foglaltatott, hogy ő választhatja meg, mely mesterekkel, művészekkel kíván együttműködni. És ezért tettem be a műlap elejére az életrajzi idézetet, hogy lássuk, a templom felújításán olyan embereket választott maga mellé, akiket már ismert, más "terepről".

És, igen, az üvegablakoknál voltak az első gondok abból, hogy egy tőle független bizottság Storno Ferencet szerette volna megbízni az üvegablakok tervezésével, és kivitelezésével.
Amikor látszott, hogy nem tudnak határidőre végezni a sok négyzetméter ablakfelületnek még a tervezésével sem, ő maga is beszállt, és az ornamentális részeket majd mind saját maga tervezte. Tervező irodájában több rajzolót is foglalkoztatott abban az időben, az üvegablaktervek másolására, átrajzolására. Így volt ez a három, a hajó mentén elhelyezett ablak esetében is. Ekkor már Storno Ferenc és fiai nem vettek részt a munkákban.

Szent Erzsébet életével, a Lotz Károly festőművész tervezte ablakokon ismerkedhetünk meg. A díszítő felületeket itt is maga az építész tervezte.
A 12, Árpád-házi Szent Erzsébetről szóló jelenet a következő:
1. Erzsébet születése
2. Eljegyzése
3. Ápolja a szegényeket
4. Rózsacsoda
5. Köpenycsoda
6. Búcsúja férjétől
7. Kiűzetése Wartburg várából
8. Egy koldusasszony a sárba taszítja
9. Betegeket ápol
10. Szentmisén vesz részt
11. Erzsébet halála
12. Felvétele a sírjából

A jelenetek a bal alsó sarokban kezdődnek, az az 1., és a harmadik sor, jobb oldalán van a 12. kép. Ez az üvegablak a hajó nyugati részén látható. Az áttekinthetőség érdekében egy fotón, négy jelenetet látunk egymás mellett, de odaírtam a számokat, ha valaki konkrétan be szeretné azonosítani a jeleneteket.

Szent Erzsébet életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet
A templom története: https://www.matyas-templom.hu/Latogatoknak.html

Az üvegablak sorozat Budapest főváros adományaként került a templomba, a dátum az ablakon itt is 1887, de valójában 1889.
Kátay Béla apátplébános a második világháború közeledtére a templom valamennyi üvegablakát kiszedette, és biztonságba helyezte. Előrelátásával megmentette őket a pusztulástól.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Schulek_Frigyes
Mátyás templom – A budavári Nagyboldogasszony templom évszázadai (1246–2013) (kiállítási katalógus, BTM, Budapest, 2015): 401. p.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotók
Schulek Frigyes (tervező)Lotz Károly (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268713
Feltöltve
2017.03.04. 02:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.04. 02:10

"Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotók
Schulek Frigyes (tervező)Lotz Károly (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268715
Feltöltve
2017.03.04. 02:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.04. 02:11

268716
Feltöltve
2017.03.04. 02:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/40 • ISO800

268717
Feltöltve
2017.03.04. 02:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

TundeK62 17.03.04. 02:12

268718

268883
Feltöltve
2017.03.06. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.06. 01:31

"Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

1-2-3-4
Az alsó sor jelenet
Alkotók
Schulek Frigyes (tervező)Lotz Károly (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268882
Feltöltve
2017.03.06. 01:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.06. 01:29

5-6-7-8
a középső sor

268881

9-10-11-12
a legfelső sor

268879

268880

268714
Feltöltve
2017.03.04. 02:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.04. 02:11

"Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotók
Schulek Frigyes (tervező)Lotz Károly (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
274438
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2017.04.17. 16:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/105 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.17. 16:16
2014. január

"Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotók
Schulek Frigyes (tervező)Lotz Károly (tervező)Kratzmann Ede (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
274437
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2017.04.17. 16:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/120 • ISO800

274436
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2017.04.17. 16:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/125 • ISO800

274435
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2017.04.17. 16:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.17. 16:15
2014. január
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.02.17. 14:25
Megérintettem a "Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" alkotást
18.11.04. 14:42
Megérintettem a "Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" alkotást
18.10.27. 12:56
Megérintettem a "Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" alkotást
17.04.17. 16:16
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" műlaphoz

17.04.17. 16:15
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" műlaphoz
17.03.08. 01:34
A "Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.07. 00:15
A "Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.06. 23:36
TundeK62 publikálta "Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.