Veszprém, Vár utca 31.

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Fürdőző

Veszprém
Vár utca 31.
A turisztikai központ udvarán áll.

Felállítás2011

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2019.06.21. 22:24
Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ pontosan az alkotás helye, ahol Kisfaludi alkotását 2011-ben helyezték el, mivel abban az évben nyitott a turisztikai központ. És éppen akkor is fotóztam le az alkotást, melyet pár nappal azelőtt volt szerencsém látni Balatonfüreden is. Ott, talán életnagyságú a szobor, itt Veszprémben inkább az életnagyság fele a mérete az alkotásnak. A bronzból készült szobor kedves színfoltja a pompás panorámával megáldott kertnek, udvarnak. Mint a kapcsolt műlapokból megtudhatjuk, a szobrász 1921-ben készítette el eredetileg a szobrot. Azóta több másolat is készült belőle, ráadásul több méretben is létezik az alkotás.

Az épületről: "A veszprémiek egykor Madaras háznak is nevezték, mivel barokk termeinek szekkóin csodálatos madarak láthatók! Egykori nevét építtetőiről, Padányi Biró Márton kanonokról, későbbi veszprémi püspökről és Giczey István kanonokról kapta.
A 2011-ben Európai Úniós pályázat útján megújult és megnyitott központ célja, hogy tájékoztatást nyújtson a környék egyházi vonatkozású látványosságairól..."
Források:
http://veszprem.varosom.hu/latnivalok/vallasi-epuletek/Szalezianum-Erseksegi-Turisztikai-Kozpont.html
https://szalezianum.hu/esemenyek/eletre-kelteni-a-varat-megnyilt-a-szalezianum-erseksegi-turisztikai-kozpont/

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
A gyík
Kapcsolódó
A gyík

Cím alapján hasonló

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
268486
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.03.03. 10:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 10:33
2011. július

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
268487
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.03.03. 10:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

268488
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.03.03. 10:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 10:33
2011. július

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
268489
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.03.03. 10:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 10:33
2011. július

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
268490
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.03.03. 10:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 10:33
2011. július

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
268491
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.03.03. 10:35
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.03. 10:35
2011. július

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
364170
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.07.07. 10:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 11mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.07. 10:47
2013. augusztus

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
364171
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.07.07. 10:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 8.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.07. 10:47
2013. augusztus

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
364172
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.07.07. 10:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 8.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.07. 10:47
2013. augusztus

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
364173
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.07.07. 10:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 8.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.07. 10:47
2013. augusztus

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
364174
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.07.07. 10:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • 7.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.07. 10:47
2013. augusztus

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
364175
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.07.07. 10:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.07. 10:47
2013. augusztus

"A gyík" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
364176
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.07.07. 10:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.07.07. 10:47
2013. augusztus
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.07.07. 10:47
7 új fotót töltöttem az "A gyík" műlaphoz
19.06.21. 22:24
TundeK62 publikálta "A gyík" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.