Budapest, XI. kerület, Abádi tér 5-6.

Budapest
XI. kerület, Abádi tér 5-6.
Abádi tér, játszótér

Felállítás2015. szeptember 25.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2017.02.16. 04:37
"Emlékkövet állítottak Albertfalván szeptember 25-én a Tisztviselőtelepen, a körzet önkormányzati képviselőjének, Farkas Krisztinának kezdeményezésére, a telep tervezőinek és híres lakóinak tiszteletére." számol be Újbuda önkormányzatának honlapja.

Az emlékkő az Abádi téren kulturáltan kialakított és nagyon szigorúan őrzött játszóteret díszíti.
Az emlékkő fölső részén a tisztviselőtelep jellegzetes házainak képe látható.

Az emlékkő bázisa egy mészkő tömb, melynek fölső íve idézi "a házak boglyaíves bejáratait", a síkra köszörült előlapjára ismertető került az emlékkő célját illetően.
"Az albertfalvai Tisztviselőtelep 1929 és 1931 között épült Barát Béla és Novák Ede tervei alapján."
A hírességeket a következő módon említik meg:
"Itt lakott egykor Tersánszky Józsi Jenő író, Dr. Verbényi István Albertfalva volt plébánosa, Mályusz Elemér történész, egyetemi tanár, Déri Gabriella opera énekesnő, Udvari Pál festőművész, Gyurmán Dezső orvos, korcsolyabajnok, Karácsony Sándor író, filozófus, egyetemi tanár és még sokan mások."
"Állíttatta Újbuda Önkormányzata 2015"
Források:
http://ujbuda.hu/ujbuda/emlekko-kerult-a-tisztviselotelep-kozepere-albertfalvan
http://turizmus.ujbuda.hu/tags/albertfalva
http://csaladbarat.ujbuda.hu/jatszoterek/abadi-teri-jatszoter

Cím alapján hasonló

"Emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
267064
Feltöltve
2017.02.14. 18:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.14. 18:34

"Emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
267065
Feltöltve
2017.02.14. 18:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ50/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.14. 18:35

"Emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
267066
Feltöltve
2017.02.14. 18:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • ISO160

267067

267068
Feltöltve
2017.02.14. 18:36

Dr. Pinczés Sándor 17.02.14. 18:36

"Emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
267070
Feltöltve
2017.02.14. 18:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.14. 18:36
Összesen 6 fotó

Műlap története

17.02.16. 04:37
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "Emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.