Dekoratív kompozíciók

Bálványosfürdő (Băile Bálványos), Fő út

a Grand Hotel tágas főlépcsőházának öt szintjén

Felállítás2009

Egri István (üvegművész)

Sántha Imre Géza
2017.02.10. 14:13
Bálványosfürdőn a Sósmezői részen, az egykori, 1938-ban épült tüdőszanatórium tágas épületét (több évig tartó fertőtlenítés után) 1986-ban alakították át szállodának, előbb Carpați (Kárpát) szálló volt a neve később Best Western, majd a 2007-es tulajdonoscsere után pedig Grand Hotel. Az épületkomplexum tulajdonosa, a Szarvadi - Hegedűs üzletemberpáros a helyi turizmus fejlesztése mellett, a kultúrát, képzőművészetet is támogatja. A szállodaépület legutóbbi átalakítása alkalmával 2009-ben készültek el a kolozsvári üvegművész Egri István természeti elemekből ihletődött dekorációs kompozíciói a főlépcsőház öt szintjének tágas ablaknyílásai számára. Így az épület szerves részét képező kellemes hatást keltő műalkotásai. Egri István az itt 2010-óta nyaranta megrendezett Art Camp alkotótábor rendszeres résztvevője, így a szállodakomplexumban még más, kisebb méretű munkái is láthatóak.
Források:
http://www.hirmondo.ro/web/index.php/aktualis/5448-Blvnyos-kkve-lesz-Grand-Hotel.html



Cím alapján hasonló

"Dekoratív kompozíciók" c. alkotás fotói

Alkotó
Egri István (üvegművész)
Település
Bálványosfürdő (Băile Bálványos)
Feltöltő
Azonosító
266648
Feltöltve
2017.02.09. 22:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/10 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.09. 22:21

"Dekoratív kompozíciók" c. alkotás fotói

Alkotó
Egri István (üvegművész)
Település
Bálványosfürdő (Băile Bálványos)
Feltöltő
Azonosító
266649
Feltöltve
2017.02.09. 22:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ390/100 • 1/13 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.09. 22:21

"Dekoratív kompozíciók" c. alkotás fotói

Alkotó
Egri István (üvegművész)
Település
Bálványosfürdő (Băile Bálványos)
Feltöltő
Azonosító
266650
Feltöltve
2017.02.09. 22:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/15 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.09. 22:23

"Dekoratív kompozíciók" c. alkotás fotói

Alkotó
Egri István (üvegművész)
Település
Bálványosfürdő (Băile Bálványos)
Feltöltő
Azonosító
266651
Feltöltve
2017.02.09. 22:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/7 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.09. 22:25

"Dekoratív kompozíciók" c. alkotás fotói

Alkotó
Egri István (üvegművész)
Település
Bálványosfürdő (Băile Bálványos)
Feltöltő
Azonosító
266652
Feltöltve
2017.02.09. 22:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/6 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.09. 22:25

"Dekoratív kompozíciók" c. alkotás fotói

Alkotó
Egri István (üvegművész)
Település
Bálványosfürdő (Băile Bálványos)
Feltöltő
Azonosító
266653
Feltöltve
2017.02.09. 22:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/12 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.09. 22:27

"Dekoratív kompozíciók" c. alkotás fotói

Alkotó
Egri István (üvegművész)
Település
Bálványosfürdő (Băile Bálványos)
Feltöltő
Azonosító
266654
Feltöltve
2017.02.09. 22:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ500/100 • 1/12 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.09. 22:28

"Dekoratív kompozíciók" c. alkotás fotói

Alkotó
Egri István (üvegművész)
Település
Bálványosfürdő (Băile Bálványos)
Feltöltő
Azonosító
266656
Feltöltve
2017.02.09. 22:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/38 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.09. 22:28

"Dekoratív kompozíciók" c. alkotás fotói

Alkotó
Egri István (üvegművész)
Település
Bálványosfürdő (Băile Bálványos)
Feltöltő
Azonosító
266657
Feltöltve
2017.02.09. 22:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/90 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.02.09. 22:34
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.02.10. 14:13
Sántha Imre Géza publikálta "Dekoratív kompozíciók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.