Kántorjánosi Mándy család síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
27/2-1-17

Felállítás1926

Král Gyula (kőfaragó, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2017.02.08. 18:29
A 27/2. parcella egyik síremléke Kántorjánosi Mándy-családnak, ill. több tagjának állít emléket. Ahogy a feliratokból látható, a család távolra szűrmazott rokonai közül is a mai napig is tartják a tradíciót, hogy a család, ill. egy ága közös síremlékébe temettessék magukat.

Az első ide temetett családtag Kántorjánosi Mándy Géza, "magyar királyi udvari tanácsos, Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának tagja". Bátyja, Mándy Sámuel Dezső túlélte őt, míg magasabb rangot is tudhatott magáénak, az országgyűlés képviselőházának és felsőházának is tagja volt. Rajta kívül két lánytestvére volt, akikről azonban adat nem maradt fenn.

Nevük előtagja: Kántorjánosi arra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községre utal, aminek a család utolsó birtokosa volt (gróf Károlyi, báró Uray családjait követően).

A síremlék finoman megmunkált, kecses, minden pátosz nélkül gyászoló nőalakot ábrázol. Saruja arra utal, esetleg az antik világ képviselője lehet. Lepelszerű öltözéke lazán omlik alá, a karján látható csokor búzakalászokból áll össze. A lábánál mezőgazdasági tevékenységre utaló növények, tárgyak fedezhetők fel. A jobb oldalon láncok láthatók kapcsolódva az előzőekhez.

Ocsovai András feltételezése szerint a hölgy maga a Földanya. Ajánlja olvasásra a Wikipédia róla szóló cikkét: https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9m%C3%A9t%C3%A9r

Az Artportal-on, az alkotóról olvasható cikkben (írója: Szolláth György-Wehner Tibor) , hogy Vass Viktor közel 300 síremléket készített. Ezt az alkotást elnézve szomorú ténynek tűnik, hogy tevékenységének ez az ága nem dokumentált, sőt nálunk, itt a lapon is a fenti számnak mindössze (kb.) egy tizede érhető el https://www.kozterkep.hu/artpieces/index/page:1?list_type=&only_my_artpieces=0&text=&in_titles=0&in_titles=1&in_descriptions=0&partial_match=0&artist=Vass+Viktor&city=&address=&country_id=&county_id=&district_id=&unveil_year_start=&unveil_year_end=&only_original_unveil_year=0&artpiece_condition_id=&artpiece_location_id=&hun_relation=¶meters=tag120036%7C¶meters_and=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=1&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=1&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&tag=0&szoborlap=¬_artistic=0&archive_photos=0&max_sr=&no_description=0&no_description_en=0&no_artist=0&no_year=0&few_photo=0&no_latlng=0&status_id=5&user_id=
Források:
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/adat059.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1ntorj%C3%A1nosi
http://www.macse.org/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=77468
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/vass-viktor-6818
http://www.macse.org/gudenus/mcsat/fam.aspx?id=77487
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1ntorj%C3%A1nosi

Cím alapján hasonló

"Kántorjánosi Mándy család síremléke" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
266540
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.07. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.07. 14:17

266539
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.07. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

266547
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.07. 14:21

Göröntsér Vera 17.02.07. 14:21

266541
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.07. 14:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

266543

266546
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.07. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

266542

266545
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.07. 14:20

Göröntsér Vera 17.02.07. 14:20

266548

266538
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.07. 14:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.07. 14:16
2016. március

"Kántorjánosi Mándy család síremléke" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
266549
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.07. 14:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.07. 14:21
2016. március

"Kántorjánosi Mándy család síremléke" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
266544
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.02.07. 14:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.07. 14:20
2016. március
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.02.11. 13:52
A "Kántorjánosi Mándy család síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.02.08. 18:29
Göröntsér Vera publikálta "Kántorjánosi Mándy család síremléke" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.