Sárospatak, Szent Erzsébet utca

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Díszkút

Sárospatak
Szent Erzsébet utca
A Sárospataki vár szomszédságában álló volt kolostor udvarán állt az alkotás.

Felállítás1968

Makovecz Imre (tervező)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2017.02.13. 10:54
Sárospatakon a fogolykiváltó trinitárius szerzetesek letelepítése II. Rákóczi Ferenc nevéhez fűződik. Az egykori trinitárius kolostor alapját a XV. században rakták le. A XVII. században a Rákócziak gazdasági épülete volt, és ő ajándékozta az idetelepített szerzeteseknek. A szerzetesek erre az alapra építették a kolostort, ami 1734-ben készült el. A kolostor az 1960-as évek közepén nagyszabású felújításon esett át, ami Makovecz Imre, az akkori FÖLDSZÖVTERV építésze tervei szerint állították helyre. Az 1968-ban átadott kolostor új funkciót kapott Borostyán néven turistaszálló és étterem lett belőle. A szálló több művészi alkotással is gyarapodott, az egyik a belső kertben felállított modern díszkút. A sóderrel töltött téglalap alakú vízmedence szélén álló alkotás a forrás szerint Makovecz Imre nevéhez fűződik.
Ma a kolostor már nem szálló hanem Múzsák temploma néven működik és a helyi múzeum kiállítóterme. A diszkút sajnos már nem áll az udvaron, valamikor lebontásra került. Hollétéről sajnos nem találtam adatot.
Források:
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981 ) DÉTSHY Mihály: A sárospataki egykori trinitárius kolostor építéstörténete
További linkek
Makovecz Imre honlapja: http://www.makovecz.hu/

Ády műlapja


Kapcsolódó
Négy évszak

Cím alapján hasonló

"Kútplasztika" c. alkotás fotói Sárospatak településről

Orig: Bauer Sándor
Kép - 112105
Feltöltő
Azonosító
266504
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.02.06. 13:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.02.06. 13:33
Archív felvétel
Orig: Bauer Sándor
Kép - 112105

"Kútplasztika" c. alkotás fotói Sárospatak településről

"Sárospatak, volt Trinitárius-kolostor, Borostyán-szálló"
Feltöltő
Azonosító
266508
Forrás
Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)
Évszám
1967
Feltöltve
2017.02.06. 14:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.02.06. 14:28
1967, Archív felvétel
"Sárospatak, volt Trinitárius-kolostor, Borostyán-szálló"

"Kútplasztika" c. alkotás fotói Sárospatak településről

"A helyreállított kolostorudvar Makovecz Imre kútjával"
Feltöltő
Azonosító
266507
Forrás
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)DÉTSHY Mihály: A sárospataki egykori trinitárius kolostor építéstörténete
Évszám
1981
Feltöltve
2017.02.06. 14:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.02.06. 14:17
1981, Archív felvétel
"A helyreállított kolostorudvar Makovecz Imre kútjával"

"Kútplasztika" c. alkotás fotói Sárospatak településről

Feltöltő
Azonosító
269839
Forrás
Magyar építőművészet folyóirat 1969/1
Évszám
1969
Feltöltve
2017.03.13. 14:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.03.13. 14:33
1969, Archív felvétel

"Kútplasztika" c. alkotás fotói Sárospatak településről

Fotó: dr. Sevcsik Jenő
Feltöltő
Azonosító
266500
Forrás
http://foto.multimania.hu/index.html
Feltöltve
2017.02.06. 13:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.02.06. 13:04
Archív felvétel
Fotó: dr. Sevcsik Jenő

"Kútplasztika" c. alkotás fotói Sárospatak településről

Fotó: dr. Sevcsik Jenő
Feltöltő
Azonosító
266501
Forrás
http://foto.multimania.hu/index.html
Feltöltve
2017.02.06. 13:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.02.06. 13:04
Archív felvétel
Fotó: dr. Sevcsik Jenő
Összesen 6 fotó

Műlap története

02.15. 20:04
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Kútplasztika" feltöltésünket!
17.02.13. 10:54
Ády publikálta "Kútplasztika" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.