Kalazanci Szent József-templom nyugati homlokzatának szobordísze

Nagykároly (Carei), 1918 December 1 u. 54-56.
További képek a Fotólistában

Nagykároly (Carei)
1918 December 1 u. 54-56.
Kalazanci Szent József római katolikus templom

Felállítás1779

Franz Sebastian Rosenstingl (építész, közreműködő)

Tüskés Anna
2017.02.06. 21:40
Az 1769 és 1779 között épült piarista templom nyugati homlokzatát négy szobor díszíti. "A torony szobrai, amelyeket Rosenstingl tervei szerint faragtak ki, 1779 decemberében kerültek a helyükre." (Bara Júlia) Két szobor a főpárkány fölötti voluták tetején található, kettő pedig a torony első emeletének párkányán. A szobrok közül mára csak Mózes és Paolai Szent Ferenc (!) szobra azonosítható, ezek a torony első emeletének párkányán állnak, közöttük a Károlyi-címer látható. Az 1834-es ún. érmelléki földrengést követően Ybl Miklós tervei szerint épült újjá 1857 és 1860 között. "A mesterek kijavították és részben aranyozták a homlokzatot díszítő kőszobrokat." (Bara Júlia)
Források:
Bara Júlia: A nagykárolyi piarista templom Kalazanci Szent József = Terdik Szilveszter – Bara Júlia: „…kincseiből újat és régit hoz elő”. Válogatás a történeti Szabolcs és Szatmár vármegye görög- és római katolikus szakrális emlékeiből, Nyíregyháza 2014, 90-109. http://www.kalazanci.ro/epitestortenet_hu.html
Bara Júlia: A nagykárolyi Kalazanci Szent József piarista templom barokk berendezése In: Orbán János (szerk.) Stílusok, művek, mesterek. Erdély művészete 1690–1848 között: Tanulmányok B. Nagy Margit emlékére. Marosvásárhely; Kolozsvár: Maros Megyei Múzeum; Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2011. pp. 261-277.
https://www.academia.edu/9098699/A_nagyk%C3%A1rolyi_Kalazanci_Szent_J%C3%B3zsef_piarista_templom_barokk_berendez%C3%A9se_In_Orb%C3%A1n_J%C3%A1nos_szerk._St%C3%ADlusok_m%C5%B1vek_mesterek._Erd%C3%A9ly_m%C5%B1v%C3%A9szete_1690_1848_k%C3%B6z%C3%B6tt_Tanulm%C3%A1nyok_B._Nagy_Margit_eml%C3%A9k%C3%A9re._Marosv%C3%A1s%C3%A1rhely_Kolozsv%C3%A1r_Maros_Megyei_M%C3%BAzeum_Erd%C3%A9lyi_M%C3%BAzeum-Egyes%C3%BClet_2011._pp._261-277
http://hereditatum.ro/muemlekek/adatok.html?muemlek=4934

Tüskés Anna műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kalazanci Szent József-templom nyugati homlokzatának szobordísze" c. alkotás fotói Nagykároly (Carei) településről

Feltöltő
Azonosító
266311
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2017.02.03. 18:02
EXIF információk...
RICOH / Caplio R4
ƒ500/100 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.02.03. 18:02
2011. április

"Kalazanci Szent József-templom nyugati homlokzatának szobordísze" c. alkotás fotói Nagykároly (Carei) településről

Feltöltő
Azonosító
266312
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2017.02.03. 18:06
EXIF információk...
RICOH / Caplio R4
ƒ640/100 • 1/930 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.02.03. 18:06
2011. április

"Kalazanci Szent József-templom nyugati homlokzatának szobordísze" c. alkotás fotói Nagykároly (Carei) településről

Mózes
Feltöltő
Azonosító
266313
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2017.02.03. 18:06
EXIF információk...
RICOH / Caplio R4
ƒ480/100 • 1/810 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.02.03. 18:06
2011. április
Mózes

"Kalazanci Szent József-templom nyugati homlokzatának szobordísze" c. alkotás fotói Nagykároly (Carei) településről

Paolai Szent Ferenc
Feltöltő
Azonosító
266314
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2017.02.03. 18:07
EXIF információk...
RICOH / Caplio R4
ƒ640/100 • 1/660 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.02.03. 18:07
2011. április
Paolai Szent Ferenc

"Kalazanci Szent József-templom nyugati homlokzatának szobordísze" c. alkotás fotói Nagykároly (Carei) településről

Feltöltő
Azonosító
266315
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2017.02.03. 18:07
EXIF információk...
RICOH / Caplio R4
ƒ640/100 • 1/620 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.02.03. 18:07
2011. április

Adalék vagy máshol

"Kalazanci Szent József-templom nyugati homlokzatának szobordísze" c. alkotás fotói Nagykároly (Carei) településről

Károlyi-címer
Feltöltő
Azonosító
266316
Fotózva
2011. április
Feltöltve
2017.02.03. 18:35
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
RICOH / Caplio R4
ƒ480/100 • 1/570 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.02.03. 18:35
2011. április
Károlyi-címer
Összesen 6 fotó

Műlap története

17.02.08. 17:29
A "Kalazanci Szent József-templom nyugati homlokzatának szobordísze" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.02.06. 21:40
A közösség publikálta Tüskés Anna "Kalazanci Szent József-templom nyugati homlokzatának szobordísze" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.