Kegytárgy és Könyv Galéria cégére

Debrecen, Szent Anna u. 21.

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Volt Tudomány galéria cégére

Debrecen
Szent Anna u. 21.
A kapu bejárata fölött látható.

Elbontás2021. szeptember
Avatás2011
Avatás1990

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2008.11.26. 20:28
A vasból készült cégér a számítástechnikai bolt ajtaja fölött látható. Közepén egy hálóból kialakított piramis van.
2010. március: Lebontották, eltűnt a cégér.

2011. október: A tavasszal elmentem a Szent Anna székesegyház parókiájára, hogy megtudjak valamit a templom homlokzatán álló szobrokról. Sajnos még a kérdést se értették igazán, így aztán természetesen válaszolni sem válaszoltak. Ellenben az ügy érdekében megvettem egy elég borsos árú könyvet a templomról. Nem mintha bármi közöm lenne a római katolikusokhoz, de hát mégis a város egyik legrégebbi temploma. Kicsit mérges voltam, hogy mégsem tudtam meg semmit, de hát lapozzunk alapon el is felejtettem a témát.
Augusztus végén valamiért ismét arra sétáltam, és észrevettem, hogy az eredetileg az utca másik oldalán egykor, egy számítástechnikai bolt ajtaja fölött lógó, de azóta lebontott cégér ott van a kapu fölött. Átfestve, felújítva, más címmel, de újra látható.
Eddig a jó hír. A rossz az, hogy továbbra sem tudom az alkotót, és ha a Szent Anna templom homlokzatán lévő szobrokról sem tudtak felvilágosítást adni, akkor eleve reménytelennek tűnik ennek a kérdésnek a megválaszolása.

Az épület műemléki védettséget élvez. Egykori iskolaépület, mely 1879-ben épült, kora-eklektikus stílusban. Ez szerepel is egy emléktáblán, az épület homlokzatán. Talán ennek a ténynek köszönheti, hogy a cégért oly módon mentették meg, hogy felújítva ismét láthatóvá tették.
Az épületről: http://muemlekem.hu/muemlek?id=5280

Sajnos a műemlékes oldal több mint húsz évvel van lemaradva. Szerintem már a rendszerváltozás előtt jóval megszűnt általános iskolaként funkcionálni az épület. Ha jól emlékszem, valamikor két hétig oda jártam iskolába 1971-ben, amikor még Ady Endre Általános Iskola volt. Különben ebben az épületben volt eredetileg az Ady-mellszobor, ami ma, a költőről elnevezett gimnáziumban látható.

TundeK62 műlapja


Kapcsolódó
Ady Endre

Cím alapján hasonló

"Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
96643
Feltöltve
2011.10.12. 00:17
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.12. 00:17

"Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
96644
Feltöltve
2011.10.12. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.12. 00:18

"Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
96645
Feltöltve
2011.10.12. 00:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.12. 00:18

"Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
96646
Feltöltve
2011.10.12. 00:19
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.12. 00:19

"Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
392969
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2020.01.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.25. 23:38
2014. március

"Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
392970
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2020.01.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • 50mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.25. 23:38
2014. március

"Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
392971
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2020.01.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.25. 23:38
2014. március

"Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. alkotás fotói

A cégér eredeti helyén, még 2008 őszén.
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
11707
Évszám
2008
Feltöltve
2008.11.25. 21:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.11.25. 21:22
2008
A cégér eredeti helyén, még 2008 őszén.

"Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
456820
Feltöltve
2021.08.30. 10:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ48/10 • 1/100 • 15mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.30. 10:48
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.11.07. 18:49
A "Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.30. 10:48
1 új fotót töltöttem a "Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" műlaphoz
20.01.25. 23:38
3 új fotót töltöttem a "Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" műlaphoz
08.11.26. 20:28
TundeK62 publikálta "Kegytárgy és Könyv Galéria cégére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.