Vállaji római katolikus templom üvegablakai

Vállaj, Szabadság tér

Alternatív, helyi címek:Szentlélek templom üvegablakai

Vállaj
Szabadság tér
A hajó mentén, körben láthatóak.

Felállítás1916

Palka József (üvegművész)
Foerk Ernő (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2020.03.20. 20:52
Vállajon, a román határ menti kis faluban először 2013-ban voltam fotózni, amikor Nagykárolyba igyekeztünk egy rendezvényre. A Szentlélek templomba, persze nem jutottunk be. Másodszor már tudatosan úgy mentünk (nagyon korán indulva Debrecenből), hogy a reggel nyolc órakor kezdődő mise előtt fotózni tudjak a templom belső terében.
A fotók három éve elkészültek, de az adatokkal volt egy kis gondom. Egyrészt elfelejtettem lefotózni a minden templomban meglévő történetet, de megkeresve az ottani sekrestyés asszonyt, sem találtam meg a megoldást.
Még egy kör volt, számomra. Mivel feltételezve, hogy a vállajiak nem tudják az alkotót, az üvegablakokhoz értő szakembert kérdeztem meg. Jött is a válasz Sós Károlytól, a Templomablak anno blog szerzőjétől, hogy az egyik ablak azonos egy csanádapácai római katolikus templom ablakához. Erre gondolt, ő: https://templomablakanno.blog.hu/2014/07/27/csanadapaca_nagyboldogasszony_templom
Kicsit furcsának találtam az elkészült képeket elemezve, hogy a szentek közé az alkotó, úgymond belecsempészett egy akkorában aktuális jelenetet is. Első világháborús katonákat, sebesülteket ábrázolt Jézus társaságában az egyik ablakon. Egy másikon Jézus és Ferenc József szerepel. A hajó közepe táján két, hatalmas rózsaablakot készítettek 100 évvel ezelőtt.
A legenda szerint, mivel a templom az első világháború évei alatt épült, sok nő vett részt az építkezésen.
A képek mellé odaírtam az ábrázolt személyek nevét.
Források:
https://templomablakanno.blog.hu/2014/07/27/csanadapaca_nagyboldogasszony_templom
http://muemlekem.hu/muemlek/show/8523

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Templombelső
Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341376
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:43
2017. október
Templombelső

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Jézus a katonákkal
Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341377
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:43
2017. október
Jézus a katonákkal

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
400171
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.03.20. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • 20.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.20. 21:21
2017. október

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Munkás Szent József, illetve a Szent család
Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341378
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO250

400173
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.03.20. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • 25.3mm • ISO250

341379
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:43
2017. október
Munkás Szent József, illetve a Szent család

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának
Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341380
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:44
2017. október
Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
400172
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.03.20. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • 24.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.20. 21:21
2017. október

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341381
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:44
2017. október

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
400174
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.03.20. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • 25.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.20. 21:21
2017. október

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Jézus és Ferenc József
Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341382
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:45
2017. október
Jézus és Ferenc József

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
400175
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.03.20. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/60 • 22.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.20. 21:21
2017. október

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Erzsébet
Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341383
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:46
2017. október
Szent Erzsébet

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
400176
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.03.20. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.20. 21:21
2017. október

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Rózsaablak
Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341385
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:47
2017. október
Rózsaablak

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341386
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:47
2017. október

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Rózsaablak, másik oldal
Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341387
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:48
2017. október
Rózsaablak, másik oldal

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
400177
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.03.20. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.20. 21:21
2017. október

"Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. alkotás fotói

A szentély
Alkotó
Palka József (üvegművész)Foerk Ernő (építész, közreműködő)
Település
Vállaj
Feltöltő
Azonosító
341384
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.02.02. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.02.02. 21:47
2017. október
A szentély
Összesen 19 fotó

Műlap története

20.03.20. 21:21
7 új fotót töltöttem a "Vállaji római katolikus templom üvegablakai" műlaphoz
20.03.20. 20:52
TundeK62 publikálta "Vállaji római katolikus templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.