Kazinczy Ferencné gróf Török Sophie

Alternatív, helyi címek:Kazinczy Ferencné gróf Török Zsófia

A Kazinczy Mauzóleumban áll.

Felállítás1934

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2017.12.17. 23:58
Nem a 2008-ban avatott mellszobor az egyetlen, mely emléket állít az író feleségének. Már 1934-ben elhelyeztek egy mellszobrot róla a mauzóleum belsejében, ott, ahol a Ferenczy István által alkotott Kazinczy-szobor is van. Majdnem egymással szemben áll a két alkotás. Illetve a feleség alakja, ha kinyitjuk az ajtót, szinte az ajtó mögé kerül, így sokan nem is veszik észre a szobrot, pedig anyagában is azonos, fehér márványból készült.

"Kazinczyné Török Zsófia avagy szendrői gróf Török Sophie (Ónod, 1780. február 19. – Nagyvárad, 1842. február 14.) Kazinczy Ferenc felesége, férje halála után is gyermekeik nevelője, az író emlékének ápolója...

Kazinczym büszkeséget hagyott rám és nagy gondokat!”- írta férje halála után az özvegy. Súlyos anyagi gondjai voltak, adósságok terhelték, egyedül rá hárult a gyermekek eltartásának és nevelésének gondja, és férje hagyatékát is rendeznie kellett. Idővel a széphalmi házból is el kellett költöznie. 62 évesen egy rokonánál, Nagyváradon tartózkodott éppen, ott érte a halál 1842. február 14-én. Holttestét legifjabb fia, Kazinczy Lajos vitette Széphalomra, és ott az író nyughelye melletti sírba temették."

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Kazinczy Ferencné gróf Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
265659
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2017.01.27. 13:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.27. 13:39
2015. április
Feldolgozás alatt...

"Kazinczy Ferencné gróf Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
265660
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2017.01.27. 13:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800

265661
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2017.01.27. 13:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

265662
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2017.01.27. 13:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

265663

265664

265665

304798
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2018.02.27. 08:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 18.02.27. 08:53
2015. április
Feldolgozás alatt...

"Kazinczy Ferencné gróf Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
304799
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2018.02.27. 08:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 18.02.27. 08:54
2015. április
Feldolgozás alatt...

"Kazinczy Ferencné gróf Török Sophie" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely-Széphalom
Feltöltő
Azonosító
435072
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2021.03.02. 12:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 12:57
2015. május
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.03.02. 12:57
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferencné gróf Török Sophie" műlaphoz
18.02.27. 08:54
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferencné gróf Török Sophie" műlaphoz
18.02.27. 08:53
1 új fotót töltöttem a "Kazinczy Ferencné gróf Török Sophie" műlaphoz
17.12.17. 23:58
TundeK62 publikálta "Kazinczy Ferencné gróf Török Sophie" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.