A munka apoteózisa
Kálvária tér 7.
A fölső-ipariskola első emeleti előcsarnokát, az I. világháborús emlékmű melletti falon és a mennyezeten Bicskei Karle István által 1940-ben festett színes freskói díszítették. A freskósorozat Jung Péter igazgató elgondolásai szerint készült el. A freskó az 1950-es évek elejéig volt látható.
"A bal oldalon megfestett témák a tűz fölfedezése, a munka hajnala, szántóvetők, majd az egyiptomi fáraók kora hatalmas munkálatainak jelenete, majd a lovagkor jelenete következett. Az emlékmű köré őrt álló intézeti növendékeket festett a szerző.
Jobb oldalt az újkor technikai fejlődését szimbolizáló ábrázolások voltak és a haditechnika korát ábrázoló jelenet. A zárókép a "homo technicus"-t dicsőítette. A mennyezeten különböző légi járművek utaltak a levegő meghódítására."
Kiegészítő:
Tóth Attila által szerkesztett könyvben már korábban olvastam a freskóról, de mivel már nem látható alkotásról van szó, és fotókat sem találtam, részemről tárgytalanná vált. "Kalaposlány" kérésére készítettem el a műlapot.
Külön köszönet "Szeged régi fotói" Facebook oldal segítségéért, a fotók felhasználásáért.
Facebook: Szeged régi fotói
A Szegedi Déri Miksa Ipari Szakközépiskola jubileumi emlékkönyve (1894-1994)
Délmagyarország 1942. május 24. újságcikk
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fc6198e36b7b9ba1c02ed85ce9dc93f7_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f4fae8e8273331edd34fe579f15e7e81_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/03467fb9b773eb8c325523f3e9d68a84_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e41cce96655da9e1971ac541432507eb_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ff9e5fb6996f8cd404433e0052dd715f_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3e6c0e39c782d70f43abfeea9bb95813_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/945b8b4d3115fc455715fd2205405f0f_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cf43c6eb83e2c0de8ce88a88d0bb4082_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6935fca065e17d5eed84f5cfa6f6e2f4_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/972c40081396c48ba817a2684dc518de_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b64d7e11b1e49fa09b4a678415583291_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/be72a2767fa2d84f6142a5a9e4891c80_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/263feed8749f13124b6da5ee73ee6107_4.jpg)
"A munka apoteózisa" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6f49ef6046169be575e9a34086747f1c_4.jpg)