Vác, Március 15. tér
További képek a Fotólistában

Vác
Március 15. tér
A Fehérek temploma előtt – szemben állva vele – bal kéz felől.

Avatás2016
Avatás1770

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2017.01.14. 17:09
Számomra ez a szobor akkor lett érdekes, amikor nem volt a helyén. Igazán akkor tűnt fel, amikor a templomépület másik oldalára visszahelyezték a Mária-oszlopot, párja helyén azonban egy. alacsonynak látszó valamit kerítettek el. Úgy gondoltam, azt később avatják, így nem sokára visszamentem. Aztán többször kerestem, de csak a munkaállapot, sőt annak is inkább a csökevénye fogadott.
A szobrot jelzi a Panorama útikönyv Dunakanyar c. könyve is, de a városközpont felé menet egy áruház kirakatában elhelyezett archív képek egyikén is jól felismerhető. Tehát, jó helyen kerestem, rossz időben. Egyre bosszantóbb volt... jövet-menet csak a kirakatot tudtam fotózni.
Aztán, egyszer csak ott találtam! Tipikus barokk alkotás, Szent József alakja magas, virágdíszes korinthoszi oszlopon áll, ölében a kis Jézust tartja, másikban pedig egy szál liliomot. Mindkettőjük feje körül dicsfény. Az oszlop alján feliraton olvasható: "Ite Ad Joseph".
Fotózás közben mosolyogva jött oda hozzám a plébániatemplomból egy úr és megszólított: "Szerencsés, hogy épp most látja a szobrot, amikor a helyén van." Szeretek beszélgetni, híreket hallgatni. Korábban próbáltam a templomban illetékest találni, érdeklődni, de sikertelenül. Most pedig kéretlenül jött a segítség.
Megtudtam, a szobor évek óta (ezt éppen tudtam) nem volt a helyén, raktárban volt, ill. javításra szorult. Egy furgon nekitolatott. Értetlenkedtem. Én főleg azt láttam, a téren nincs forgalom. De a tér szélein, pl. a plébániatemplom melletti sávban éppen lehet parkolni, közlekedni.
Ennek esett áldozatul a szobor, ill. az oszlop, ami nem bírta az ütközést. Szegény Szt. József nagyot eshetett, elképzelni sem tudom, hogy sikerült helyrehozni.
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=7528

Kapcsolódó
Mária-oszlop

Cím alapján hasonló

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264325
Feltöltve
2017.01.14. 14:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:23

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264326
Feltöltve
2017.01.14. 14:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:24

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264327
Feltöltve
2017.01.14. 14:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:24

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264332
Feltöltve
2017.01.14. 14:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:28

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264330
Feltöltve
2017.01.14. 14:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:25

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264334
Feltöltve
2017.01.14. 14:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

264328
Feltöltve
2017.01.14. 14:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

264329
Feltöltve
2017.01.14. 14:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:25

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264333
Feltöltve
2017.01.14. 14:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:28

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264336
Feltöltve
2017.01.14. 14:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:29

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264331
Feltöltve
2017.01.14. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:27

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
264335
Feltöltve
2017.01.14. 14:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.14. 14:28

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
355825
Feltöltve
2019.05.17. 17:40
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/200 • 23.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 17:40

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
355826
Feltöltve
2019.05.17. 17:40
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 17:40

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
355827
Feltöltve
2019.05.17. 17:40
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ31/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.17. 17:40

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
357943
Feltöltve
2019.05.30. 17:30
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 53.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.30. 17:30

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
465809
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2021.11.02. 15:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/240 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 15:44
2012. május

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
496565
Feltöltve
2022.08.09. 21:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ50/10 • 1/320 • 23.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.08.09. 21:47

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
529240
Feltöltve
2023.06.18. 22:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-TZ95
ƒ50/10 • 1/1000 • 12.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kovács Norbert 23.06.18. 22:29

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
537736
Feltöltve
2023.09.09. 08:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ36/10 • 1/400 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.09. 08:52

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
537737
Feltöltve
2023.09.09. 08:52
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/400 • 33.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.09. 08:52
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.09.09. 08:52
2 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
23.06.18. 22:29
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
23.05.20. 13:33
Megérintettem a "Szent József" alkotást
22.08.09. 21:47
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
21.11.02. 15:44
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
19.05.30. 17:30
1 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
19.05.17. 17:40
3 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
19.05.02. 17:32
Megérintettem a "Szent József" alkotást
17.06.18. 17:57
Megérintettem a "Szent József" alkotást
17.01.14. 17:09
Göröntsér Vera publikálta "Szent József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.