Budapest, VIII. kerület, Gyulai Pál utca 2.

Budapest
VIII. kerület, Gyulai Pál utca 2.
A Szt. Rókus kórház aulájában, az ablakok körívében áll.

Felállítás1998

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.01.16. 17:10
Nem tudom megállni, hogy megmutassam ezt a szobrot, pedig nagyon meg kellett küzdeni a fotózáskor. Rettentő rosszak voltak a fényviszonyok, sötét volt, de ami fény bejutott, éppen szembe világított, nehezítve a dolgom. A vaku sehogy sem jó.
De a felfedezés után megtaláltam az alkotás adatait és új útra indultam, hátha délelőtti megvilágításban jobban sikerül a fényképek készítése. Nem dicsekszem, de a kórház (és a mellette, most különálló, de egykor egybe tartozó kápolna) névadójának megformálása talán feledteti a fényhiányt.

1998-ban a kórház 200 éves lett, a felirat is jelzi: "200 év a gyógyítás szolgálatában / 1798–1998".
A kórház a korai időkben vezető szerepet töltött be. Már két évvel a röntgensugár felfedezése után röntgenlaboratóriumot tudhatott magáénak, Európában elsőként.
Történetének kiemelkedő jelentőségű alakja Semmelweis Ignác volt, aki – miután bevezette a kötelező klórvizes kézmosást az orvosok részére, gyermekágyi láz 1% alá való csökkentését érte el.
Természetesen 200 év nem foglalható össze röviden, de a kórház honlapján elérhető a teljes történet: http://www.rokus.hu/tortenet.htm

Szent Rókus a pestisből gyógyulók védőszentjeként ismert. Apja végakarata szellemében kötelezte el magát a szegények és nyomorultak segítőjeként: ,,Rókus, egyetlen örökösöm, látod, én hamarosan bevégzem életemet. Végrendeletben az örökséggel együtt négy dolgot bízok rád. Először: miként tanultad, szüntelenül Jézus Krisztusnak szolgálj. Másodszor: ne feledkezz meg a szegényekről, az özvegyekről és az árvákról. Harmadszor: rád bízom vagyonomat, hogy jó célra használd. Negyedszer: adj otthont a nyomorultaknak és a szegényeknek.''
Rókus ennek szellemében élt, minden vagyonát a szegények között osztotta szét és ferences rendi szerzetes lett. Szerzetesruhában zarándokolt, amikor az Itália több városában dúló pestis járvány gyógyítására jelentkezett. keze nyomán a gyógyulások csodát hoztak. Élettörténete, amit halála után hatvan évvel keletkezett életrajz alapján jegyeztek fel, olvasható: http://www.katolikus.hu/szentek/szent129.html

A szobor a ferencesrendi szerzetest formázza, valószínűleg zarándokútjai közben. A megformálás hűen adja vissza a lemondások, a megpróbáltatások következtében testileg kicsit megroppant szerzetest, az aszkétát, aki másoknak adja mindenét.
Források:
-- http://hu.rightpedia.info/w/Gy%C3%B6rfi_S%C3%A1ndor nem működő, halott link
http://lasdbudapestet.blogspot.hu/2011/12/rokus-korhaz.html

Cím alapján hasonló

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264196
Feltöltve
2017.01.12. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:50

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264186
Feltöltve
2017.01.12. 15:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:46

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264194
Feltöltve
2017.01.12. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • ISO3200

264190
Feltöltve
2017.01.12. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:47

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264189
Feltöltve
2017.01.12. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:47

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264191
Feltöltve
2017.01.12. 15:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:49

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264188
Feltöltve
2017.01.12. 15:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1250

264192
Feltöltve
2017.01.12. 15:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:49

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264193
Feltöltve
2017.01.12. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:50

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264195
Feltöltve
2017.01.12. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:50

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264187
Feltöltve
2017.01.12. 15:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:46

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
264185
Feltöltve
2017.01.12. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.01.12. 15:45

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467364
Fotózva
2021. április
Feltöltve
2021.11.09. 18:48
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/25 • 3.6mm • ISO181

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.11.09. 18:48
2021. április

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467365
Fotózva
2021. április
Feltöltve
2021.11.09. 18:48
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/25 • 3.6mm • ISO194

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.11.09. 18:48
2021. április

"Szent Rókus" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467366
Fotózva
2021. április
Feltöltve
2021.11.09. 18:48
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/14 • 3.6mm • ISO225

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.11.09. 18:48
2021. április
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.11.09. 18:48
3 új fotót töltöttem a "Szent Rókus" műlaphoz
18.05.30. 10:12
Megérintettem a "Szent Rókus" alkotást
17.01.16. 17:10
Göröntsér Vera publikálta "Szent Rókus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.