Tisza
Az egykor a Kálvin téren álló Danubius-kút 1944-ben súlyosan sérült. Látható a Száva elárvult, magányos alakja a kapcsolt lap archív képén, a romos Kálvin téri épület udvarán. Amikor ennek a nőalaknak (Száva) restaurált szobra műlapját készítettem még úgy tudtam, egyedül ez maradt meg az ostrom után.
Az eredeti kút története nyomon követhető a fent már említett kút kapcsolt lapján. A Tisza alakja a Hadtörténeti Múzeum szoborparkjába került. Pontos időpontját nem sikerült megtudni, de az is nyilvánvaló, hogy felújítva került jelenlegi helyére (de ez nem egy friss állapot).
A kút főalakját (Duna) kiegészítő három hölgy a három mellékfolyót jelenítette meg. A Tisza alakja is lenge lepelbe "öltözve" ül a helyén. Ölében a finoman megmintázott háló tartalma az általa megidézett folyó gazdag halállományából származik. A növényindákkal befont hajzuhatag a folyó sodrását juttatja eszembe. Míg a Száva szeme a távolba tekint, ő maga elé néz. Arca finom vonásai, lágy pillantása szeretetteljes – kiszakítva "övéi" közül.
http://budapestgaleria.hu/_/kozteri-muvek-budapesten/5-kerulet/
http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2011/02/danubius-kut.html
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c63dfd21f2e52adf3c961cfac68722d7_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a248feb2df8ee8eab83e43b984be70e6_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0f51e33f0713358cc9b8a98991f969ee_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9c66251212ad0d72c040ebc53eeceea9_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b545415a5878fa006d107da39ff765cd_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f7c4fb19b78c96fba8792c5b7bfdb592_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e83346670262eebda2491238912c3193_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5884797abbb335af249a50e262b896e7_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cedeb3f8cd91a4df9c008d081388c4ea_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f3e1e54cd1a49f559cf08d384e0a9886_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/918a9a004ab79b666f7e47c28750b01a_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/94c57d0cb38982f3b1f076ad05dc799a_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/082c714800d1055c6cb5648081ac440a_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c3ff2c7e792517dff098100c25905d06_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b1a693c1ad42af79b3ba99c3bc7147eb_4.jpg)
"Tisza" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3454-a30106-6571f33013402-06c4b25edc7c08007ac546e5_4.jpg)