Eger
Vár
Egri vár, Szépbástya

Avatás2016
Avatás

Szűcs László (restaurátor, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2016.12.31. 16:33
(A kálvária stációi melletti út az adott alkalommal síkosság miatt le volt zárva.)
A Szépbástya régészeti föltárása és rekonstrukciója évtizedeken keresztül zajlott, nemrégiben fejezetékbe - annyira, hogy a Google térképen még nem a helyreállított állapot látható.
"A Szépbástya nevet egy Répássy nevű rajzolónak köszönhetjük 1865-ből, aki ismerte az 1774-1777. évek közötti Rapport Plan, katonai ellenőrzési térképeket, s mint rajzán közli, Szépbástyának nevezte el, azt a sokszögű belső védőművet, melyet az 1753-as Hazael Hugo szerzetes geometra metszete nyomán, ő is perspektívikusan ábrázolt." forrás: www.egervar2020.hu
Bizonyos leírásokban kifogásolt stációk ma is 7 egységből állnak - így rekonstruálva is.
A Szépbástya koronája a kálvária három keresztje - mindhárom fából.
Dénes Ildikó
2017.01.13. 18:06
Tény, hogy nem a szokásos 14 stációs keresztút. A 7 stációs keresztúti ábrázolás régebbi, mint a 14 stációs.
A kálváriát 1828–1831 közötti Pyrker László érsek építtette. A három fából készült kereszt felszentelése 1828. márciusban volt. A keresztút hét stációból állt. Nincsenek pontos adatok eredeti felszenteléséről, sem a stációk domborműveinek készítőjéről. A domborműveket feltehetően készíthette Bauer György, Marco Cassagrande segédje, vagy Bauer Ignác egri szobrász. Levéltári pontos források nincsenek.
Fajcsák Attila: Pyrker érsek és az egri kálvária c. előadása szerint 1833, 1834-ben már állt a kálvária, más forrás szerint már 1831-ben elkészült. A kápolnát 1830-ban szentelték fel.
„A stációk sorrendben a következők voltak:
1. Az olajfák hegyén imádkozó Krisztus. (Adományozó: Krausz János egri tanácsnok)
2. Júdás árulása - ez a stáció teljesen megsemmisült, semmit sem tudunk róla. Adományozó:Neumayer János, Eger város bírája.
3. Jézus megostoroztatása. Adományozó: Naihardt Antal városi képviselő.
4. stáció: Jézus tövissel való megkoronázása. Adományozó: Králik Gábor érseki prefektus.
5. Jézus Pilátus előtt. Adományozó Lonovics József kanonok, későbbi csanádi püspök, majd kinevezett egri érsek.
6. Jézus a keresztet hordozza. Adományozó: Greskovics Ignác kanonok.
7. Jézust keresztre feszítik. Adományozó: Durcsák János prépost kanonok.

Sajnos, a stációk felszentelésének időpontjáról semmi bizonyosat nem tudunk. Egyes feltételezések szerint, ahogyan Breznay Imre az Egri Katolikus Tudósítóban 1931-ben írta, a székesegyház építésének idején, tehát 1832-36 között történt, a régi, Hajdú-hegyi kálváriának a lebontása és a várban újnak a felállítása. A stációk nyitott fülkék voltak, mellmagasságig érő lándzsás kovácsoltvas rács védte a domborműveket, amelyekre fel volt írva az építtetők neve is”
Többször felújították a stációkat: 1862, 1886, 1902, 1908. Az 1920-as években a dombon ásatásokat végeztek. 1916 májusában a 4. és 6. stációt le kellett bontani, 1958 során a többit. A második stáció a bontás során teljesen megsemmisült, a megmaradt domborműveket az érseki palota egyik kertre néző folyosóján helyezték el.

Szűcs László kőszobrász, restaurátor a hiányzó 2. stáció domborművet rekonstruálta és a többi domborművet restaurálta.
Források:
https://www.youtube.com/watch?v=picSsYyhZ3Q Fajcsák Attila: Pyrker érsek és az egri kálvária
http://www.eke.hu/sites/default/files/csatolmanyok/kozgyulesek/2007/2007_loffler.pdf Löffler Erzsébet: Pyrker László egri érsek és az egri vár kultusza

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263053
Feltöltve
2016.12.31. 16:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.31. 16:12
Feldolgozás alatt...

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263054
Feltöltve
2016.12.31. 16:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

263055
Feltöltve
2016.12.31. 16:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

263056
Feltöltve
2016.12.31. 16:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

263057
Feltöltve
2016.12.31. 16:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

263058
Feltöltve
2016.12.31. 16:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

263059

263060
Feltöltve
2016.12.31. 16:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

263061

263124
Feltöltve
2016.12.31. 22:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.31. 22:42
Feldolgozás alatt...

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263126
Feltöltve
2016.12.31. 22:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.31. 22:46
Feldolgozás alatt...

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263128
Feltöltve
2016.12.31. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.31. 22:47
Feldolgozás alatt...

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263130
Feltöltve
2016.12.31. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.31. 22:48
Feldolgozás alatt...

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263131
Feltöltve
2016.12.31. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.31. 22:49
Feldolgozás alatt...

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
263132
Feltöltve
2016.12.31. 22:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.12.31. 22:50
Feldolgozás alatt...

"Kálvária" c. alkotás fotói

Alkotó
Szűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
268009
Feltöltve
2017.02.26. 21:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.02.26. 21:14
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.07.29. 14:57
Megérintettem a "Kálvária" alkotást
18.04.03. 17:09
A "Kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.31. 22:50
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.12.31. 22:49
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.12.31. 22:48
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.12.31. 22:47
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.12.31. 22:46
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.12.31. 22:42
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
16.12.31. 16:33
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.