Patrona Hungariae-szobor

Bérbaltavár, Rákóczi Ferenc utca

Alternatív, helyi címek:Mária a kisdeddel, Fogadalmi szobor
Angol cím:Virgin Mary with the Child Jesus

Bérbaltavár
Rákóczi Ferenc utca
A falu főutcáján, a Nagy Gáspár emlékház közelében

Felállítás1911

Pentz Mihály (kőfaragó)

Orbán Róbert
2016.12.17. 19:33
A talapzat felirata:

"Magyarország védasszonya
Boldogságos szűz Mária
Mindnyájunknak édes anyja
Könyörögj érettünk!

Állíttatták
Virág Vendel
és neje Pamer Anna
1911."

A szobor alapítólevelében a következő olvasható:

"Én Virág Vendel, hálás szívvel, hogy a betegek gyógyítója a boldogságos Szűz mária súlyos betegségemből felgyógyított, tiszteletére, a fő utczán lévő házam előtt egy szobrot állítottam, amelynek fentartására örökalapítvány képpen ezennel leteszek a szombathelyi püspökség kezeihez 100 azaz Egyszáz Koronát.

Baltavár, 1911. Május hó 11-én

Virág Vendel"

A faluban még két olyan szobrot találunk, amelyik csak apró részleteiben különbözik ettől. Az egyiket 1910-ben, a másikat 1914-ben állították.
2016-ban mindhárom szobrot (több további szoborral és fogadalmi kereszttel együtt) példamutatóan felújították.
További linkek
Bérbaltaváriak Szülőfalujukért Egyesület - http://www.berbaltavariak.hu/hu/hirek/

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár
Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
262140
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 18:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ560/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 18:57
1911
Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár
Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
262141
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 18:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/950 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 18:59
1911
Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár
Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
262142
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 19:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:03
1911
Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár
Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
262143
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 19:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/750 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:05
1911
Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár
Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
262144
Évszám
1911
Feltöltve
2016.12.17. 19:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.12.17. 19:12
1911
Patrona Hungariae (Pentz Mihály, 1911) - Bérbaltavár

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
372762
Feltöltve
2019.09.06. 07:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • 8.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 07:56

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
372763
Feltöltve
2019.09.06. 07:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 34.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 07:56

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
372764
Feltöltve
2019.09.06. 07:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 07:56

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
408292
Feltöltve
2020.07.03. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 20:25

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
408293
Feltöltve
2020.07.03. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 20:26

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
408294
Feltöltve
2020.07.03. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ121/10 • 1/200 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 20:26

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
408295
Feltöltve
2020.07.03. 20:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/800 • 38.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 20:27

"Patrona Hungariae-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Pentz Mihály (kőfaragó)
Település
Bérbaltavár
Feltöltő
Azonosító
408296
Feltöltve
2020.07.03. 20:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/320 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 20:27
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.07.03. 20:27
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae-szobor" műlaphoz

20.07.03. 20:26

20.07.03. 20:25
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae-szobor" műlaphoz
19.09.06. 07:56
3 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae-szobor" műlaphoz
16.12.17. 19:33
Orbán Róbert publikálta "Patrona Hungariae-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.