Szent László-templom üvegablakai

Géderlak, Dunaszentbenedeki utca 2.

Géderlak
Dunaszentbenedeki utca 2.
Szent László római katolikus templom Géderlakon

Készítés1936

Kopp Ferencz (üvegművész)
Kákonyi Ferenc (üvegművész, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2016.12.15. 18:35
KÁKONYI F. ÜVEGFESTŐ, KALOCSA - és máris itt a rejtély.
" Eddigi ismereteink alapján, még ez a rejtély sem oldódott meg, de itt Géderlakon van még egy csavar a dologban." forrás: http://templomablakanno.blog.hu/2015/02/21/gederlak_szent_laszlo_templom
Kezdődhet az önképzés!

Itt egy templom Géderlakon, és a szakmai elemzők is tanácstalanul állnak a alkotó személyét illetően. (Az is kiderül, hogy Foktőn szintén található egy templom az alkotóműhelyből származó üvegablakokkal.) Az ablakok művészi színvonalát nem kifogásolja egyik elemző sem. (Én pedig különösen nem. Legföljebb van egy inspiráció egy foktői kirándulásra...)
Az üvegfestések épek. A templom négy ablakán azonos stílusban és azonos témakörben jelenítik meg az üvegfestés elemeit - un. figurális üvegablakok, melyek általában drágábbak is.
Az ablakokon tökéletesen olvashatók az adományozók nevei. Ebből kiderül: elsősorban gyászoló családok adományait láthatjuk. Mindegyik évszám 1936-ot rögzít.
Források:
http://templomablakanno.blog.hu/2015/02/21/gederlak_szent_laszlo_templom
http://templomablakanno.blog.hu/2015/04/28/fokto_396#more7407524

Kapcsolódó
Boldog Margit
Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"Szent László-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (üvegművész)Kákonyi Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Géderlak
Feltöltő
Azonosító
261924
Feltöltve
2016.12.15. 17:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 17:45

"Szent László-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (üvegművész)Kákonyi Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Géderlak
Feltöltő
Azonosító
261925
Feltöltve
2016.12.15. 17:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 17:46

"Szent László-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (üvegművész)Kákonyi Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Géderlak
Feltöltő
Azonosító
261926
Feltöltve
2016.12.15. 17:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/400 • ISO100

261927
Feltöltve
2016.12.15. 17:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/250 • ISO100

261928
Feltöltve
2016.12.15. 17:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/800 • ISO100

261929
Feltöltve
2016.12.15. 17:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • ISO320

261930
Feltöltve
2016.12.15. 17:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

261931
Feltöltve
2016.12.15. 17:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/80 • ISO160

261932

261933
Feltöltve
2016.12.15. 17:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 17:47

"Szent László-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (üvegművész)Kákonyi Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Géderlak
Feltöltő
Azonosító
261934
Feltöltve
2016.12.15. 17:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 17:47

"Szent László-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (üvegművész)Kákonyi Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Géderlak
Feltöltő
Azonosító
261935
Feltöltve
2016.12.15. 17:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 17:48
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.03.26. 11:34
A "Szent László-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.12.19. 17:09
A "Szent László-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.12. 16:00
Megérintettem a "Szent László-templom üvegablakai" alkotást
19.04.30. 17:26
Megérintettem a "Szent László-templom üvegablakai" alkotást
16.12.15. 18:35
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent László-templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.