Sopron, Pálosok tere 4.

Sopron
Pálosok tere 4.
A karmelita templom előterében áll.

Felállítás1683

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Kotricz Tünde (TundeK62)
2016.12.25. 23:17
A sopronbánfalvi karmelita templom és kolostor története több évszázadon át, párhuzamosan történik. Nem is nagyon lehet a források közt csak a templomról leírásokat találni, hiszen mindenhol együtt írnak róluk. Mindenesetre a kolostor közelmúltban történt felújításával egyidőben, szemmel láthatóan a templomra is fordítottak gondot.
Már a templom épületén belül annak kis előterében négy szobrászati alkotást helyeztek el.
Ezek egyike, a 17. században készült Pietà ábrázolás, ami a helyiségbe belépve, bal kezünk felé esik. A Pietà kőből készült, festett, és egy oszlop tetején helyezték el, mely oszlop is, körben faragott.
A talapzat felirata sajnos elég igénytelenre sikeredett, több helyesírási hibával, rossz tördeléssel kísérve.
"Az egykori Pálos / szerzetesek / XVII. századi mestere által / kőbe faragott Pieta /
A soproni / városszépítő egyesület / támogatásával lett / ide helyezve, hogy /mindig látható / legyen"

"A Pietà vagy nemzetközi írásmóddal Pieta (magyaros kiejtése piéta; szabad fordításban „A fájdalmas anya” - az olasz pietà, „szánalom” szóból) a keresztről levett Krisztust ölében tartó és fiát sirató Mária ábrázolása. Önálló kétalakos kompozícióként a német szobrászatban jelent meg először a 14. században (Vesperbild). Azóta is kedvelt témája mind a festészetnek, mind a szobrászatnak."
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Piet%C3%A0_(m%C5%B1v%C3%A9szett%C3%B6rt%C3%A9net)
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1nfalvi_karmelita_kolostor
Bertha János
2021.01.01. 18:00
A pálosok távozása után a kolostor és templom kiárusítását semmi nem zavarta[1],- olvasható a Sopron és környéke műemlékei című könyvben. (Akadémiai kiadó, 1953.) (…) 1892-ben a kolostort Zalka János győri püspök megvásárolta és átadta a karmelita apácáknak.
Az egykor a kolostor udvarán álló Pietà-szobor ma a templom előterében látható.
Talapzatának címerrel díszített felirata csak részben olvasható.
A címer alatt: „16 Sopronii 83”- véset.
A http://www.bucsujaras.hu/sopronbanfalva/[2] is 1683-ra teszi a készítését.
Az oszlop felfelé vékonyodó, festett, szőlőindás díszítésű. Az oszlopfő csigákkal és gyümölcs-csoporttal díszített.
Források:
[1] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Budapest 1953)
[2] http://www.bucsujaras.hu/sopronbanfalva/



Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Pietà" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
261686
Feltöltve
2016.12.12. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
261687
Feltöltve
2016.12.12. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
261688
Feltöltve
2016.12.12. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
261689
Feltöltve
2016.12.12. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
261690
Feltöltve
2016.12.12. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
261691
Feltöltve
2016.12.12. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
261692
Feltöltve
2016.12.12. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
427795
Feltöltve
2020.12.27. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/10 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.27. 16:52

"Pietà" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
427796
Feltöltve
2020.12.27. 16:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/4 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.12.27. 16:53
Összesen 9 fotó

Műlap története

01.01. 18:00
A "Pietà" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
20.12.30. 12:04
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Pietà" feltöltésünket!
20.12.28. 21:42
A "Pietà" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
20.12.27. 16:53
1 új fotót töltöttem a "Pietà" műlaphoz!
20.12.27. 16:52
1 új fotót töltöttem a "Pietà" műlaphoz!
20.05.31. 14:37
Megérintettem a "Pietà" alkotást!
17.08.14. 16:19
Megérintettem a "Pietà" alkotást!
16.12.25. 23:17
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Pietà" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.