Budapest, II. kerület, Árpád fejedelem útja 5.
Archív képek

Budapest
II. kerület, Árpád fejedelem útja 5.
A Szent Lukács fürdő udvarán, az ORFI-hoz tartozó épület falánál.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.12.09. 11:38
A Szent Lukács fürdő előélete a 12. századra nyúlik vissza. Még a török hódoltság idején is működött itt fürdő. Az 1893-94-es években átfogó változásokon ment át, felépült a gyógyszálló, azóta létezik az iszapfürdő, létrejött, a modern népgyógyászati osztály és sor került az uszodák korszerűsítésére is. Emléktábla idézi az időszakot: http://www.muemlekem.hu/images/jelentes/2009-08/17520_20090802_19373173.jpg
A későbbiekben számos átalakuláson ment keresztül, amiért „nőtt épület” jelleget kapott. Hikisch Rezső tervei alapján (1921) történt bővítés során nyerte el mai formáját.
Nemrégiben befejeződött a fürdő két lépcsőben (2009 és 2012) lebonyolított műemléki felújítása, amiről a forrásoknál felsorolt cikkek részletes és érdekes információkat adnak.

A fürdő udvarán, az egyik épülete oldalánál magasodó csavart oszlop tetején, lábánál ismert attributúmával, a szárnyas bikával ábrázolva áll a névadó szent szobra. Készítésének pontos dátuma a fentiek szerint nehezen határolható be pontosan. Áttekintve a /fent erősen lerövidített/ történetet az 1893-94-es bővítés idejére tenném, összefüggésben azzal az információval, hogy a ma is használatos nevet azóta viseli a gyógyászati feladatokat is ellátó fürdő, Budapest egyik legrégebbi ilyen jellegű intézménye.

Szent Lukács, a négy evangelista https://hu.wikipedia.org/wiki/Evang%C3%A9list%C3%A1k egyike, nevéhez fűzhető az Újszövetség https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Ajsz%C3%B6vets%C3%A9g két könyve, a Lukács evangéliuma és Az apostolok cselekedetei is.
A szent maga is – többek között – orvos volt. Kiragadott kapcsolódó részlet:
"Szent Lukács, aki mint orvos különös részvéttel nézte a beteg embert, mint evangélista észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő ,,az Orvos'', aki a beteg emberiségnek meghozta a gyógyulást a megváltás művének végrehajtásával....
A Legenda Aurea szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít, mégpedig háromféleképpen: sebeket gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; végül megőriz az újabb romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat..." http://www.katolikus.hu/szentek/1018.html
Források:
http://hg.hu/cikkek/varos/7254-a-megszepult-lukacs-furdo
http://hg.hu/cikkek/varos/15091-milliardos-felujitas-utan-kesz-a-lukacs-furdo
http://epiteszforum.hu/a-szt-lukacs-gyogyfurdo-muemleki-rekonstrukcioja
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=258

Cím alapján hasonló

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261210
Feltöltve
2016.12.07. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.07. 21:19

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261212
Feltöltve
2016.12.07. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.07. 21:20

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261214
Feltöltve
2016.12.07. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO500

261215
Feltöltve
2016.12.07. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO100

261213
Feltöltve
2016.12.07. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.07. 21:20

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261228
Feltöltve
2016.12.07. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.07. 21:26

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261211
Feltöltve
2016.12.07. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.07. 21:19

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261225
Feltöltve
2016.12.07. 21:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.07. 21:25

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261226
Feltöltve
2016.12.07. 21:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.07. 21:25

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261227
Feltöltve
2016.12.07. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.07. 21:26

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261229

261209
Feltöltve
2016.12.07. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.12.07. 21:18

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538607
Feltöltve
2023.09.19. 18:31
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/842 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.19. 18:31

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538608
Feltöltve
2023.09.19. 18:31
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/261 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.19. 18:31

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538610
Feltöltve
2023.09.19. 18:31
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/294 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.19. 18:31

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538611
Feltöltve
2023.09.19. 18:31
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/889 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.19. 18:31

Archív fotók

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 2. évfolyam 1926 TANULMÁNYOK / Elek Artúr: Hikisch Rezső és művészete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538654
Forrás
előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarMuveszet_1926/?pg=610&layout=s&query=+Luk%C3%A1cs+f%C3%BCrd%C5%91
Évszám
1926
Feltöltve
2023.09.19. 21:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 23.09.19. 21:35
1926, Archív felvétel
Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 2. évfolyam 1926 TANULMÁNYOK / Elek Artúr: Hikisch Rezső és művészete
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.09.20. 16:54
A "Szent Lukács" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.09.19. 21:35
1 új fotót töltöttem a "Szent Lukács" műlaphoz
23.09.19. 18:31
4 új fotót töltöttem a "Szent Lukács" műlaphoz
22.08.17. 14:51
Megérintettem a "Szent Lukács" alkotást
18.04.23. 15:17
Megérintettem a "Szent Lukács" alkotást
18.03.22. 15:28
Megérintettem a "Szent Lukács" alkotást
17.09.28. 12:36
Megérintettem a "Szent Lukács" alkotást
17.07.03. 18:01
Megérintettem a "Szent Lukács" alkotást
17.02.28. 07:17
Megérintettem a "Szent Lukács" alkotást
16.12.09. 11:38
Göröntsér Vera publikálta "Szent Lukács" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.