Bárczi Géza (Zombor, 1894. január 9. – Budapest, 1975. november 7.) Kossuth- és Állami díjas magyar nyelvész, egyetemi tanár a magyar nyelvészet egyik kiválósága. Eredeti kutatási területei: a francia–magyar nyelvi kapcsolatok; a magyar nyelv francia jövevényszavai. E nyelvi-művelődési kapcsolatok vizsgálatán keresztül jutott el a magyar nyelvtudomány műveléséhez, a nyelvjárás- és nyelvtörténet kutatáshoz; ez utóbbin belül különösen kiemelkedett a történeti hang- és alaktanra vonatkozó munkássága. Kiváló nyelvművelő volt.

Budapest III. kerülete emléktábláinak fotózása közben találtam rá. A kétrészes alkotás úgy alakult ki, hogy a Fővárosi Tanács által az utca névadója részére korábban kihelyezett emléktábla fölé szerelték fel a plakettet tartalmazó táblát.

Az 1996-ban készült bronz domborművet az MTA Anyanyelvápoló Szövetsége ajánlotta fel a békásmegyeri Bárczi Géza Általános Iskolának. A Szövetség, illetve a mű alkotója a domborművet eredetileg a nyelvészprofesszor Zomboron lévő szülőháza falára szánta, szerb nyelvű szöveggel kiegészítve, azonban kihelyezését az akkori szerb hatóságok nem engedélyezték. Tíz év eltelte után, méltó helyet keresve a reliefnek, ajánlották fel a békásmegyeri iskolának, amely azt örömmel elfogadta. 2007. február 22-én egy bensőséges ünnepség keretében avatták fel a bronz arcmást. A szerbnyelvű, önállóan is elhelyezhető feliratos tábla pedig várja a sorsát...

Az alkotásra vonatkozó részletek Deme László nyelvész „Bárczi Géza utóéletéhez – előlegül” című, a Magyar nyelv 103. évf. 3. számában (2007. szeptember) megjelent tudománytörténeti írásában találhatók, érdekes és tanulságos elolvasni epa.oszk.hu

---