Békéscsaba, Gyulai út 9.

Békéscsaba
Gyulai út 9.
A Jókai Mór Középiskolai Kollégium bejárata mellett látható.

Avatás1993. április 22.

TundeK62
2008.11.21. 19:09
A Kollégiumot egykor Lékai Jánosról nevezték el. Akkor, amikor én is ott 'laktam', még Lékai volt.
Időközben úgy látom a középiskola részévé vált, és átkeresztelkedett.
Ma már Jókai Mór nevét viseli.
Jókai Mór életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3kai_M%C3%B3r

"...1991-ben vette fel a volt Lékai Kollégium Jókai Mór nevét. A kollégium előtt helyezték el, s 1993-ban adták át városunk egykori díszpolgárának portréját, amely az önkormányzat, valamint a Képző- és Iparművészeti Lektorátus támogatásával készült.
Az oszlop formájú, mészkő talapzaton álló, bronz kompozíció idősebb korában jeleníti meg a magyar irodalom kiemel
kedő alakját. A karakteres portré élethűen ábrázolja a komoly, elgondolkodó, távolba néző írót. A műhöz méltó, romantikus környezet csak néhány év múlva alakul ki igazán a növények fejlődésével, de már ma is elképzelhetjük a félkörívben növő fagyalcserjéket és a borostyánnal átfont, szobrot ölelő farácsot."
Forrás: Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember 28. 7. p.

Az Ády által hozzáadott kép aláírása:
"Két évvel ezelőtt, 1991. áprilisában vette fel Békéscsabán a volt Lékai Kollégium Jókai Mór, a város egykori díszpolgárának nevét. Az önkormányzat, valamint a Képző-és Iparművészeti Lektorátus támogatásával azóta elkészült a neves író szobra, Gáti Gábor budapesti szobrászművész alkotása, melyet tegnap délután ünnepélyesen adott át... Fotó: Lehoczky
Forrás: Békés Megyei Hírlap, 1993. április 23. (48. évfolyam, 94. szám)"
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/gati-gabor

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Ifjú mérnökök
Kapcsolódó
Vásárhelyi Pál
Kapcsolódó
Súlydobó
Kapcsolódó
Sportoló lány
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
11572
Feltöltve
2008.11.21. 18:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.11.21. 18:51

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161482
Feltöltve
2014.04.01. 23:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ45/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.01. 23:27

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161483
Feltöltve
2014.04.01. 23:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.01. 23:28

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161484
Feltöltve
2014.04.01. 23:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.01. 23:28

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161485
Feltöltve
2014.04.01. 23:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ45/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.01. 23:29

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161486
Feltöltve
2014.04.01. 23:29
Képinfó
Szignó a képen

161487
Feltöltve
2014.04.01. 23:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.01. 23:29

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
412078
Feltöltve
2020.08.02. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.02. 20:22

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
412079
Feltöltve
2020.08.02. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.5mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.02. 20:22

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
412080
Feltöltve
2020.08.02. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • 27mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.02. 20:22

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
412081
Feltöltve
2020.08.02. 20:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/30 • 8.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.02. 20:22

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161488
Feltöltve
2014.04.01. 23:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.01. 23:30

Archív fotók

"Jókai-portré" c. alkotás fotói

Két évvel ezelőtt, 1991. áprilisában vette fel Békéscsabán a volt Lékai Kollégium Jókai Mór, a város egykori díszpolgárának nevét. Az...Teljes szövegKét évvel ezelőtt, 1991. áprilisában vette fel Békéscsabán a volt Lékai Kollégium Jókai Mór, a város egykori díszpolgárának nevét. Az önkormányzat, valamint a Képző-és Iparművészeti Lektorátus támogatásával azóta elkészült a neves író szobra, Gáti Gábor budapesti szobrászművész alkotása, melyet tegnap délután ünnepélyesen adott át... Fotó: LehoczkyKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
276558
Forrás
Békés Megyei Hírlap, 1993. április 23. (48. évfolyam, 94. szám)
Évszám
1991
Feltöltve
2017.05.05. 14:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.05.05. 14:07
1991, Archív felvétel
Két évvel ezelőtt, 1991. áprilisában vette fel Békéscsabán a volt Lékai Kollégium Jókai Mór, a...Teljes szövegKét évvel ezelőtt, 1991. áprilisában vette fel Békéscsabán a volt Lékai Kollégium Jókai Mór, a város egykori díszpolgárának nevét. Az önkormányzat, valamint a Képző-és Iparművészeti Lektorátus támogatásával azóta elkészült a neves író szobra, Gáti Gábor budapesti szobrászművész alkotása, melyet tegnap délután ünnepélyesen adott át... Fotó: LehoczkyKevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.02. 16:16
A "Jókai-portré" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.06. 12:03
Megérintettem a "Jókai-portré" alkotást
20.08.02. 20:22
4 új fotót töltöttem a "Jókai-portré" műlaphoz
20.07.16. 17:48
Megérintettem a "Jókai-portré" alkotást
17.05.12. 00:03
A "Jókai-portré" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.05. 14:07
1 új fotót töltöttem a "Jókai-portré" műlaphoz
14.08.26. 23:09
A "Jókai-portré" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.11.21. 19:09
TundeK62 publikálta "Jókai-portré" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.