Sümegi kálvária stációinak domborművei

Sümeg, Tapolcai utca 10.

Sümeg
Tapolcai utca 10.
Az alkotás a temetőben található.

Felállítás1968

Nem köztéri:Temető, sírkert
Aerdna
2016.11.24. 21:44
Sümegen eredetileg más kálvária stációk álltak. Az eredeti kálváriakeresztek ma is ott állnak a sümegi temetőben, a tihanyból először Zalaszentgrótra, majd Sümegre menekített korpuszok pedig új kereszteken láthatóak.

A stációkat – melyek a kórház és a temető közötti úron álltak – lebontották, és a temetőben új stációk felállítására került sor. A forrás az 1970-es évekre teszi a felállítást, azonban a szignó dátuma és a tihanyi korpuszok felállításának dátuma egyaránt 1968. A régi stációházak egy korabeli képeslapon más formájúak voltak, mint a mostani házak.

A stációk domborművei viszonylag nagy méretűek és nagyon plasztikusak. Simon Béla sümegi kőfaragó munkáját dicsérik, a domborművek szignója: Simon 1968

A stációházak közül az első Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza sírja elől indul, a kerítés – bejárat – felé tart, ott fordul, és az út másik oldalán a tihanyi korpuszok keresztje előtti sírig tart.
Források:
http://tihany.osb.hu/a-iv-karoly-kalvaria/
http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/03/sumeg-kalvaria-h.html

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Sümegi kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sümeg
Feltöltő
Azonosító
259922
Feltöltve
2016.11.24. 21:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.24. 21:22

"Sümegi kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sümeg
Feltöltő
Azonosító
259928
Feltöltve
2016.11.24. 21:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.24. 21:27

"Sümegi kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sümeg
Feltöltő
Azonosító
259931
Feltöltve
2016.11.24. 21:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.24. 21:28

259932

259933
Feltöltve
2016.11.24. 21:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.24. 21:29

"Sümegi kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sümeg
Feltöltő
Azonosító
259934
Feltöltve
2016.11.24. 21:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.24. 21:30

"Sümegi kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sümeg
Feltöltő
Azonosító
259937
Feltöltve
2016.11.24. 21:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.24. 21:31

"Sümegi kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sümeg
Feltöltő
Azonosító
259944
Feltöltve
2016.11.24. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.24. 21:35

"Sümegi kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sümeg
Feltöltő
Azonosító
259946
Feltöltve
2016.11.24. 21:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.24. 21:37

"Sümegi kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sümeg
Feltöltő
Azonosító
259952
Feltöltve
2016.11.24. 21:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.11.24. 21:42
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.08.20. 13:08
Megérintettem a "Sümegi kálvária stációinak domborművei" alkotást
16.11.24. 21:44
Aerdna publikálta "Sümegi kálvária stációinak domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.