Remete Szent Pál és Remete Szent Antal

Sopron, Pálosok tere 6.
További képek a Fotólistában

Sopron
Pálosok tere 6.
A barokk lépcső első pihenőjén állnak.

Avatás1981
Avatás1753

TundeK62
2016.11.19. 23:35
A sopronbánfalvi karmelita kolostor egy magaslaton áll, Sopron kertvárosi részében. A több száz éves kolostoregyüttesről itt lehet részletesebben olvasni: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1nfalvi_karmelita_kolostor

Hogy a kolostort könnyebben meg lehessen közelíteni, a 18. század első felében, pontosabban 1718-ban egy lépcsőt építettek közvetlenül a faluból, a templom bejáratához.
Ezt a lépcsőt 1750 körül 7 pár, vagyis 14 szoborral bővítették, szépítették. A szobrok egyházi célokat is szolgáltak. A pihenőkön állnak, és az egy emeleten állók értelmezhetőek összetartozónak.

"Alkotójuknak a bajor származású, Sopronban letelepedett Schweitzer János György kőfaragót tartják...
Biztosak lehetünk benne, hogy sokan megjárták a lépcsőt az évek során, miközben a pihenőknél megállva, a pálosoknak a szobrok segítségével elmondott üzeneteit „olvasták”...
A szoborsorral díszített lépcsők a barokk kor egyik jellegzetességei voltak és a látványon túl mondanivalót is közvetítettek. Jelen esetben a pálos rend térítő szándékát „mesélik el”."
Forrás: http://www.szepmagyarorszag.hu/magyar/oldalak/sopronbanfalva_palos_rend_konvent_kolostor_kogart/

Persze az eredeti szobrok régen nem állnak már eredeti helyükön. A rekonstrukciót az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei készítették Sopron város támogatásával 1977 és 1981 között.

Az első pihenőnél áll Remete Szent Pál (fölfelé haladva, jobb kéz felől), és vele szemben Remete Szent Antal kb. életnagyságú alakját látjuk.

Remete Szent Pálról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Remete_Szent_P%C3%A1l

Remete Szent Antalról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Remete_Szent_Antal

Mindketten a szent élet képviselői, ezért kerültek egymással szemben, egy szintre a lépcsőn.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Remete_Szent_Antal
http://www.szepmagyarorszag.hu/magyar/oldalak/sopronbanfalva_palos_rend_konvent_kolostor_kogart/
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1nfalvi_karmelita_kolostor

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Jézus Krisztus

Cím alapján hasonló

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Mielőtt elindulnánk, ez a kép fogadja a látogatót
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259142
Feltöltve
2016.11.16. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:17

Remete Szent Pál
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259143
Feltöltve
2016.11.16. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

259144

259145
Feltöltve
2016.11.16. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:17

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Remete Szent Antal
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259146
Feltöltve
2016.11.16. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:23
Remete Szent Antal

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Remete Szent Antal
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259147
Feltöltve
2016.11.16. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

259148
Feltöltve
2016.11.16. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:23
Remete Szent Antal

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Remete Szent Antal
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259149
Feltöltve
2016.11.16. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:24
Remete Szent Antal

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Remete Szent Antal
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259150
Feltöltve
2016.11.16. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:24
Remete Szent Antal

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Tájékoztató a lépcső alsó részénél
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259151
Feltöltve
2016.11.16. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.16. 23:24
Tájékoztató a lépcső alsó részénél

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Tájékoztató a lépcső alsó részénél
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
259152

437063
Feltöltve
2021.03.20. 09:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.20. 09:40

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
437064
Feltöltve
2021.03.20. 09:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.20. 09:42

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
437065
Feltöltve
2021.03.20. 09:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.20. 09:42

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
437066
Feltöltve
2021.03.20. 09:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.20. 09:42

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
549562
Feltöltve
2023.12.29. 18:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/250 • 62mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.29. 18:27

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
549563
Feltöltve
2023.12.29. 18:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 80mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.29. 18:27

"Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
549564
Feltöltve
2023.12.29. 18:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 48mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.29. 18:27
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.12.29. 18:27
3 új fotót töltöttem a "Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" műlaphoz
21.03.20. 09:42
3 új fotót töltöttem a "Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" műlaphoz
21.03.20. 09:40
1 új fotót töltöttem a "Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" műlaphoz
20.05.31. 14:26
Megérintettem a "Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" alkotást
17.08.14. 16:21
Megérintettem a "Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" alkotást
16.11.19. 23:35
TundeK62 publikálta "Remete Szent Pál és Remete Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.