Budapest, VII. kerület, István utca 2.

Alternatív, helyi címek:A magyar őshonos kutyafajták 1.

Budapest
VII. kerület, István utca 2.
Az Állatorvosi Egyetem kapuján belépve, az első épületnél balra...Teljes szövegAz Állatorvosi Egyetem kapuján belépve, az első épületnél balra kanyarodva (majd jobbra) egy kies, kör alakú területen álló csoportban.Kevesebb szöveg

Felállítás2016. július

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.11.09. 12:35
2016 nyarán beteljesült az alkotó régi ötlete, megformázta a kilenc őshonos kutyafaj: puli, pumi, mudi, magyar vizsla, drótszőrű vizsla, magyar agár, erdélyi kopó, kuvasz és komondor alakját. Míg évekig dédelgette az ötletet, a tényleges formázásra mindössze egy hónap állt rendelkezésre.
Az aktualitás: az Állatorvosi Egyetem újból elnyerte önállóságát. Az egyetem rektora és egy író-politikus személyében támogatókra is talált.. Az avatás érdekes módon két lépésben történt, az első öt, akkor már kész állat szobrát június 30-án (ld. a 2. forrást), míg a teljes sorozatot július folyamán avatták fel.
Ahogy a pulit szubjektív szempontok alapján választottam elsőnek a bemutatások sorában, most jöttem rá, a fotózásnál is elég szubjektív sorrendet követtem – ebben az esetben ezt kavarodásnak lehet nevezni. Így az elsőnek fotózott őshonos kutya akkor éppen a magyar vizsla lett, amit megindokolni nem lehet. Ő, az általam választott belépési ponttól jobb kéz felől a második volt (?)

Fajtaleírás: "Karcsú, de szívós agárfajta. Igazi hajtó eb, gyorsaság, kitartás és erõ megtestesítője. Hosszú lábai, mély mellkasa, hosszú edzett talpa, könnyed mozgékonysága a biztosítéka annak, hogy úgy a nyulat, mint a nagyobb vadat utoléri és leteríti. Igénytelensége, edzettsége miatt tartása egyszerű, a hazai klímát jól bírja. Tartózkodó de nyílt természetű, értelmes, hűséges eb. Zsákmányát szemmel figyelve űzi. Szaglása ugyan eb viszonylatban gyenge, de erre futás közben nincs is szüksége. Látása éles, szemével keres, mondhatnánk az ebek sólyma."
Magyarul: gyönyörű, kecses, gyors felfogású, igazi agár.
Egyéb tudnivalók, részletek, ill. az idézet forrása: http://haramia.page.tl/Magyar-ag%E1r-standard.htm
Források:
http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/06/29/kutyaszobor/
http://444.hu/2016/06/30/l-simon-felavatta-a-magyar-oshonos-fajtaju-kutyak-bronszobrait
http://www.hirado.hu/2016/08/11/otvenhatos-hosok-emlekere-keszulnek-bronzszobrok/

Kapcsolódó
Puli
Kapcsolódó
Kuvasz
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258559
Feltöltve
2016.11.09. 12:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 12:03

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258555
Feltöltve
2016.11.09. 11:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 11:57

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258563
Feltöltve
2016.11.09. 12:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 12:04

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258558
Feltöltve
2016.11.09. 12:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 12:02

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258564
Feltöltve
2016.11.09. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 12:12

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258553
Feltöltve
2016.11.09. 11:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 11:56

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258561
Feltöltve
2016.11.09. 12:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO500

258554
Feltöltve
2016.11.09. 11:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 11:56

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258556
Feltöltve
2016.11.09. 11:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 11:57

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
258562
Feltöltve
2016.11.09. 12:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.09. 12:03

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273474
Feltöltve
2017.04.11. 17:44
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/265 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.11. 17:44

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273473
Feltöltve
2017.04.11. 17:44
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/317 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.11. 17:44

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273472
Feltöltve
2017.04.11. 17:43
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/735 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.11. 17:43

"Magyar agár" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
273471
Feltöltve
2017.04.11. 17:42
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/529 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.11. 17:42
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.11.14. 10:42
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Magyar agár" feltöltésünket!
19.02.15. 12:23
Megérintettem a "Magyar agár" alkotást!
17.08.23. 11:01
Megérintettem a "Magyar agár" alkotást!
17.08.23. 11:01
Megérintettem a "Magyar agár" alkotást!
17.08.23. 11:01
Megérintettem a "Magyar agár" alkotást!
17.06.09. 13:25
Megérintettem a "Magyar agár" alkotást!
17.04.11. 17:44
1 új fotót töltöttem a "Magyar agár" műlaphoz!

17.04.11. 17:43
1 új fotót töltöttem a "Magyar agár" műlaphoz!
17.04.11. 17:42
1 új fotót töltöttem a "Magyar agár" műlaphoz!
16.11.09. 12:35
Göröntsér Vera publikálta "Magyar agár" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.