Kápolnásnyék, Deák Ferenc utca 10.
További képek a Fotólistában

Kápolnásnyék
Deák Ferenc utca 10.
A bejárattal szemben, a kastélyépület előtti parkos részen.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.11.07. 11:07
Kis késéssel igyekeztem egy frissen felavatott mellszoborhoz, ami a felújított Dabasi-Halász-kastély kertjében, egy bővülő szoborpark részét alkotja (ld. a kapcsolt lapot). A kastély előtt a füves részen két szobor (testvérek) fogadott. A szoborpár kicsit elüt a kastélytól, valahogy érződik, hogy nem oda szánták, mégis megörültem nekik, hiszen szobrok.
Érdeklődésemre elmondták, hogy ők Apollón (Apollo) és Artemisz (Létó és Zeusz gyermekei). Valóban eredetileg nem itt álltak, a felújítás alkalmából kerültek ide, de korábbi helyükről, "származásukról" nincs információ.
Meglepő, mert a helyben kapott ingyenes szóróújság címlapján a kastélyról szóló bemutató illusztrációjaként szerepelnek, de nevükön kívül semmilyen adat nem áll rendelkezésre.

Apollón, Artemisz ikertestvére "a költészet, nap, világosság, jóslás, zene istene, a Múzsák karának vezetője", de egyéb címei is ismeretesek. Természetesen jellegzetes legenda kapcsolódik hozzá. Így az, hogy csak nyáron, pontosabban tavasztól őszig "lakott" az istenek hegyén, az Olümposzon, télen szekerén, amelyeket szent állatai, a hattyúk vontattak a hüperboreaszok https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%BCperborea földjére húzódott vissza.

Apollón születésének története igencsak bonyolult, mint ahogy sokoldalúsága révén a hozzá kapcsolódó legendák is sokrétűek. Bővebben olvasható https://hu.wikipedia.org/wiki/Apoll%C3%B3n
Ábrázolása itt jellegzetes: fején babérkoszorú (költészet), kezében lant (zene) látható, testét mindössze egy lepel fedi... és sajnálatosan vastag festékréteg.
Források:
Helyi tájékoztatás
https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_mitol%C3%B3gia
https://hu.wikipedia.org/wiki/Apoll%C3%B3n

Kapcsolódó
Széchenyi István
Kapcsolódó
Artemisz

Cím alapján hasonló

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258153
Feltöltve
2016.11.05. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:10

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258154
Feltöltve
2016.11.05. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80

258156
Feltöltve
2016.11.05. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:11

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258155
Feltöltve
2016.11.05. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:10

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258157
Feltöltve
2016.11.05. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:11

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258159
Feltöltve
2016.11.05. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:12

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258161
Feltöltve
2016.11.05. 16:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:13

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258160
Feltöltve
2016.11.05. 16:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:13

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258158
Feltöltve
2016.11.05. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:11

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258163
Feltöltve
2016.11.05. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:14

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
258162
Feltöltve
2016.11.05. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

258164
Feltöltve
2016.11.05. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.11.05. 16:14

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
288091
Feltöltve
2017.08.23. 21:31
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.08.23. 21:31

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
288092
Feltöltve
2017.08.23. 21:32
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 17.08.23. 21:32

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
292685
Feltöltve
2017.10.17. 21:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 17.10.17. 21:00

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
315861
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.06.23. 19:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ130/10 • 1/2000 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 617 18.06.23. 19:37
2017. szeptember

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
315928
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.24. 16:11
2017. augusztus

"Apollón" c. alkotás fotói Kápolnásnyék településről

Feltöltő
Azonosító
315929
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

315930
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

315931
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.06.24. 16:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.06.24. 16:12
2017. augusztus
Összesen 20 fotó

Műlap története

28 napja
Megérintettem az "Apollón" alkotást!
18.06.24. 16:14
Az "Apollón" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.06.24. 16:12
1 új fotót töltöttem az "Apollón" műlaphoz!
18.06.24. 16:11

18.06.23. 19:37
1 új fotót töltöttem az "Apollón" műlaphoz!
17.10.17. 21:00
1 új fotót töltöttem az "Apollón" műlaphoz!
17.08.23. 21:32
1 új fotót töltöttem az "Apollón" műlaphoz!
17.08.23. 21:31
1 új fotót töltöttem az "Apollón" műlaphoz!
17.08.16. 16:10
Megérintettem az "Apollón" alkotást!
16.11.07. 11:07
Göröntsér Vera publikálta "Apollón" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.