Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin
A baloldali szobor Antiochiai Szent Margit vértanút ábrázolja. A szent lábával éppen rátapos egy "őskígyóra". A legenda így beszéli el a hozzákapcsolódó történetet:
"Miközben Margit a világ Üdvözítőjéhez így imádkozott, íme, megjött a gonoszság fejedelme ezer ártásával és sokféle rémképével, hogy megfélemlítse őt. Sárkány képében jelent meg, s egymás után a legkülönbözőbb formákat öltötte, orrából és szájából tüzet okádott és el akarta nyelni Isten szolgálóját. A szent szűz azonban a rémképeket látva az imádság szokott fegyveréhez folyamodott. A szent kereszt jelét rajzolta az ellenség felé és így könyörgött: 'Uram, Jézus Krisztus, aki harcolsz a te katonáidért, s az ördög gőgjét a kereszt győzelmével megaláztad, kelj oltalmamra. Mondd a lelkemnek: üdvösséged vagyok. Hiszen te mondtad: Kígyókon és skorpiókon fogsz járni, eltiprod az oroszlánt és a sárkányt.'' -- Ennek hallatára az őskígyó szégyenkezve meghátrált, s a szűznek képtelen volt ártani."
A másik oldalon a Margittal nagyjából egy időben (a IV. század elején) vértanú halált halt Alexandriai Szent Katalin szobrát látjuk. Az ő jelképei a kard és a kerék.
A pakodi templom patrónusa évszázadokon évszázadokon keresztül Antiochiai Szent Margit volt. A jelenlegi titulus: Urunk mennybemenetele.
Alexandriai Szent Katalin - http://www.katolikus.hu/szentek/szent231.html
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fe9a0355373e97eb9b4e1b710a0e9ea1_4.jpg)
"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1055ba358a7074de9daf29930e1770d9_4.jpg)
"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói
ƒ590/100 • 1/300 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f1aa466ac895e1f43b6762eed717cd73_4.jpg)
"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8a00b23213490a70b7265b467423b66c_4.jpg)
"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a8b705bfaccb47c63080005b7672c942_4.jpg)
"Antiochiai Szent Margit és Alexandriai Szent Katalin" c. alkotás fotói
ƒ590/100 • 1/300 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/436e034f8bc551b4ddd7f18250d90faf_4.jpg)