Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1.

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Arany Bárány szálló épületdísze

Zalaegerszeg
Széchenyi tér 1.
A városközpontban a Mária Magdolna-plébániatemplom közelében álló hotelen állt az alkotás.

Felállítás1965

Ády
2016.11.14. 13:35
A nagyhírű patinás Arany Bárány szállót 1894-ben építették. A megnövekedett igények miatt a szállodát 1965-ben egy új szárnnyal bővítették. Az új épület főbejáratának díszítéseként egy szép lemezdomborítást kapott. A kétalakos kompozíció egy bárányból, és egy furulyázó fiúból, vagy juhászból állt, amit Bolba Henrik festő, ötvös és szobrászművész készített.

A nyolcvanas évek elején felújították a szállót, ezért új főbejáratot kapott. Feltétezhetően ekkor, az átalakítás miatt került le ez a kedves épületdísz. Tudomásom szerint ma nincs az épületben se, így nem tudni hova került a dombormű.

"Bolba Henrik befejezte a zalaegerszegi Aranybárány szálloda külső homlokzatára szánt mintegy 3 négyzetméteres vörösréz domborítását. »Furulyázó, báránnyal«." [1]
Források:
Magyar Nemzet, 1965. július 9. (21. évfolyam, 160. szám)
További linkek
Bolba Henrik szobrászművész életrajza: http://www.artportal.hu/lexikon/muveszek/bolba-henrik-4089

Kisfilm Bolba Henrikről: https://www.youtube.com/watch?v=mrM-9BDzs2g

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Lemezdomborítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
256628
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2016.10.27. 13:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.27. 13:59
Archív felvétel

"Lemezdomborítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
256626

256625

256624
Forrás
Tóth Antal: Zalaegerszeg város jubileumi képeskönyve, 1970.
Évszám
1970
Feltöltve
2016.10.27. 13:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.27. 13:59
1970, Archív felvétel

"Lemezdomborítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
256627

Orig: Krantz Károly
Kép - 116055
Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
270129
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.03.15. 18:32

Ády 17.03.15. 18:32
Archív felvétel
Orig: Krantz Károly
Kép - 116055

"Lemezdomborítás" c. alkotás fotói

Orig: Krantz Károly
Kép - 116055
Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
270130
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.03.15. 18:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.03.15. 18:33
Archív felvétel
Orig: Krantz Károly
Kép - 116055

"Lemezdomborítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
256629
Feltöltve
2016.10.27. 14:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.27. 14:09
Archív felvétel

"Lemezdomborítás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
392092
Forrás
Facebook - Régi Zalaegerszeg
Feltöltve
2020.01.19. 12:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.01.19. 12:10
Archív felvétel
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.01.19. 12:10
1 új fotót töltöttem a "Lemezdomborítás" műlaphoz
16.11.14. 13:35
Ády publikálta "Lemezdomborítás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.