Mencshely-emlékmű
H.István
A faragott, almádi vörös kőből épített emlékmű, mely eredetileg országzászló volt, 4 részből áll. Legalján lépcsőzet, majd két egymástól méretben és mintázatban elkülöníthető rész, valamint a tetején egy bástyára emlékeztető, melyből kimagasodik a zászlórúd. A település fehér márványból készült címere, mely két egymással szemben álló, kardozó oroszlánt ábrázol, az emlékmű elején látható. A hátulján egy idézet: 2017.06.19. 10:32
„Lantom, kardom tied, oh szabadság „Petőfi"
Források:
http://helyismeret.ekmk.hu/Emlekhelyek/h_117001.html#001
b.erik
Az országzászlós emlékmű ünnepélyes felavatása 1936. június 7-én volt. Az eseményen megjelentek a szomszédos községek vezetői, levente- és tűzoltó egyesületei is. Az ünnepségen a himnusz elhangzása után Nagy Lajos zalai esperes avatta fel az emlékművet és áldotta meg a zászlót. Utána Kovács János református lelkész és Molnár György római katolikus plébános mondtak beszédet egyházközségeik nevében. Hegyi Géza és Páhy Ilonka szavalatai után Szász András tanító az Országzászló Bizottság nevében adta át az emlékművet a község elöljáróságának, melynek nevében Ódor Pál körjegyző vette azt át. Végül Poór Sándor levente szavalt és a Hiszekegy hangjaival zárult az ünnepély. Az Evangélikus Népiskola című lap a mencshelyi országzászlóval kapcsolatban azt is tudni véli, hogy az emlékmű ötlete Szász András tanítótól származott, s ő a kivitelezésben is tevékeny részt vállalt. 2025.07.30. 15:47
Források:
Harangszó, 1936. június 21. ; Evangélikus Népiskola, 1936. július 1.

"Mencshely-emlékmű" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 16.10.24. 12:10
2013. augusztus

"Mencshely-emlékmű" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 16.10.24. 12:10
2013. augusztus

"Mencshely-emlékmű" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 16.10.24. 12:11
2013. augusztus

"Mencshely-emlékmű" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 16.10.24. 12:14
2013. augusztus

"Mencshely-emlékmű" c. alkotás fotói
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 17.06.19. 10:10
2013. augusztus
Összesen 5 fotó
Műlap története
A "Mencshely-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
H.István publikálta "Mencshely-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.