Sopron, Széchenyi tér 18

Sopron
Széchenyi tér 18
Széchenyi téren a Posta palotával szemben

Felállítás2016. október 23.

Szabolcs Erzsébet
2016.10.24. 09:05
Sopron városa az októberi forradalom és szabadságharc 60-dik évfordulója alkalmából újabb emlékművel gazdagodott. Az ünnepi megemlékezések a nap folyamán különböző helyszíneken folytak. A programok kiemelkedő eseménye volt Borza Teréz szobrász porcelánművész 1956-os alkotásának felavatása a város egyik legszebb terén. Az eseményen a város vezetőkön kívül vendégek, valamint a 60 évvel ezelőtti forradalom még élő résztvevői is jelen voltak. A Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói fáklyákkal és korabeli teherautókkal vonultak az emlékezés helyszínére. A meghirdetett program szerint zajlott az ünnepi esemény és megemlékezés. Mire a szoborról lekerült a lepel besötétedett. A két tömb mindkét oldalán békés emberek bevésett alakjai láthatók, a lyukak a lövések nyomai a környékbeli drámai sortüzeket szimbolizálják. Sopronban vértelen forradalom zajlott nem volt halálos áldozat. A koszorúk elhelyezése következett, az alkotó Borza Teréz férjével együtt tette le a koszorút az emlékműhöz.
Az emlékművet a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata állíttatta.
Avatási megemlékezés http://www.sopronmedia.hu/cikkek/igy-emlekezett-sopron-56-hoseire-es-esemenyeire
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/borza-terez-2451
További linkek
http://www.sopronmedia.hu/cikkek/helyere-kerult-az-1956-os-forradalom-60-evfordulojara-keszult-szobor

Cím alapján hasonló

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
256150
Feltöltve
2016.10.24. 07:38
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.24. 07:38

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
256151
Feltöltve
2016.10.24. 07:39
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.24. 07:39

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
256152
Feltöltve
2016.10.24. 07:40
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.24. 07:40

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
256156
Feltöltve
2016.10.24. 07:47
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.24. 07:47

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
256157
Feltöltve
2016.10.24. 07:50
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.24. 07:50

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
256154
Feltöltve
2016.10.24. 07:45
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.24. 07:45

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
256155
Feltöltve
2016.10.24. 07:46
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.24. 07:46

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Nappali fényben
Feltöltő
Azonosító
256288
Feltöltve
2016.10.25. 10:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.25. 10:11

Részlet nappali fényben
Feltöltő
Azonosító
256289

256290
Feltöltve
2016.10.25. 10:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.25. 10:12
Részlet nappali fényben

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Nappali fényben
Feltöltő
Azonosító
256291
Feltöltve
2016.10.25. 10:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.25. 10:14
Nappali fényben

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Nappali fényben
Feltöltő
Azonosító
256292
Feltöltve
2016.10.25. 10:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.10.25. 10:16
Nappali fényben

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

A ráöntött fehér festék letisztítása utáni állapot
Feltöltő
Azonosító
289130
Feltöltve
2017.09.07. 07:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 17.09.07. 07:40
A ráöntött fehér festék letisztítása utáni állapot
Összesen 13 fotó

Műlap története

17.08.25. 15:27
Megérintettem a "1956-os emlékmű" alkotást!
16.10.25. 09:29
A "1956-os emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.10.24. 09:05
Szabolcs Erzsébet publikálta "1956-os emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.