Szent Rozália-szobor

Dunasziget, Temető utca 49.

Dunasziget
Temető utca 49.
Sérfenyősziget falurész temetője közepén áll, a kőkereszt mögött.

Felállítás2014. március

Bálint József (fafaragó)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Keszthelyi Sándor
2016.10.19. 17:33
Az 1920-ban meghúzott országhatár a Dunától északra és délre lévő településrészeket elvágta egymástól. A Szigetközben maradt részen 1921-ben három új község alakult: Cikolasziget, Sérfenyősziget és Doborgazsziget. 1937-ben Doborgazszigetet Sérfenyőszigethez csatolták, amely 1969-ben egyesült Cikolaszigettel és a terület akkor kapta a mai Dunasziget nevét. (Forrás: Wikipédia "Dunasziget" szócikke)

Dunasziget nyugati részén van a Sérfenyő utca és abból ágazik le a Temető utca, amelyben a Sérfenyősziget falurész temetője van.

A kis temetőbe délkeleti irányból érkezünk. középen egy kőkereszt áll, a megfeszített Jézussal. A kőfeszület körül három egész alakos, fából újonnan készített szobor van. Balra a Magyarok Nagyasszonya Szűz Mária, középen Szent Rozália és jobbra Szent István király szobra.

Közepén tehát egy fehér kőkereszt áll, a megfeszített Jézussal. Délkeleti felén a felirata felül: I. N. R. I. és alul: DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS MINDÖRÖKÉ AMEN. ISTEN DICSŐSÉGÉRE 1911. Az alkotás alapzatai, a kereszt és a korpusz teljes egészében kőből faragottak. Eredeti, jó állapotú, és frissen fehérre festett.

A kőfeszület mögött, azaz középen álló szobor Rozáliát, pontosabban Palermoi Szent Rozáliát ábrázolja. Egész alakos szobor, fából faragva. Egy hosszú hajú, fiatalos, mosolygós arcú nő. Fején rózsákból álló koszorú van. Jobb kezében egy hosszú szárú virágot, liliomot tart. Egy nagyon magas fahengeren áll, így ez a szobor a legmagasabb. Ez az miatt van, mert a falu védőszentje Szent Rozália. A Magyar Katolikus Lexikon is említi Sérfenyőszigetet és annak Szent Rozália patrocíniumát.

Szent Rozália szobrának délkeleti felén egy réztábla van. Nagyon fényesen csillog, így nehezen fényképezhető a szövege. Mivel sok mindent elmond a szobrok készítéséről, idemásolom:

"E helyen több emberöltőt megélt,
három sudár fenyőfa állt.
Az öreg fenyők, a közel 120 év alatt
sokat láttak, megéltek, s a legtöbbre
talán ők emlékeztek a településen.

Szeretett Hozzátartozókat utolsó útjukra
az ő susogásuk kísérte.
De mind a földön mindennek, az ő idejük is lejárt.
Ám, hogy velünk maradjanak,
új alakot öltve továbbra is körülveszik
a XX. század elején állíttatott feszületet.

A Sérfenyőszigetiek védőszentje Szent Rozália,
Magyarország védőszentje Szent István királyunk,
és a magyarok Nagyasszonya Szűz Mária körében
vigyázza a nyugodalmát a temetőnek.

Ahogyan egykoron Szent Királyunk
Szűz Mária kegyelmébe ajánlotta Országunkat
úgy ajánljuk mi, mindenkori utódok.
az Ő kegyelmébe halottaink lelkét.

Az alkotásokat Bálint József
Fejér megyei faszobrász mester készítette
Dunasziget Község Önkormányzatának,
megbízásából 2014 márciusában."

Az alkotások pár méterre van egymástól. Földrajzi koordinátáik: 47.937751, 17.349834. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. július 31-én készültek.
Források:
A alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dunasziget
http://www.lexikon.katolikus.hu/R/Roz%C3%A1lia.html

Cím alapján hasonló

"Szent Rozália-szobor" c. alkotás fotói Dunasziget településről

Feltöltő
Azonosító
255161
Feltöltve
2016.10.14. 23:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.10.14. 23:36

"Szent Rozália-szobor" c. alkotás fotói Dunasziget településről

Feltöltő
Azonosító
255162
Feltöltve
2016.10.14. 23:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

255163

255164

255165

255166
Feltöltve
2016.10.14. 23:39

Keszthelyi Sándor 16.10.14. 23:39

"Szent Rozália-szobor" c. alkotás fotói Dunasziget településről

Feltöltő
Azonosító
255167

255168

Összesen 8 fotó

Műlap története

16.10.19. 17:33
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Szent Rozália-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.