Pécs, Rét utca.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Vlagyimir Iljics Lenin
Angol cím:Vladimir Lenin

Pécs
Rét utca.
A József Attila és a Rét utca sarkán a parkban állt az alkotás.

Elbontás1990. március 28.
Avatás1970. április 23.

Ády
2016.10.17. 10:48
Az alkotás a Baranya Megyei Magyar Szocialista Munkáspárt épülete melletti parkban állították fel 1970-ben. Vlagyimir Iljics Lenin születésének századik évfordulóján alkalmával felavatott egész alakos bronz szobrot Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész készítette. 1977-ben díszkivilágítást kapott a szobor, amit a Pécsi Hőerőmű Kandó Kálmán szocialista brigádja épített ki.

"Lenin-szobrot avattak Pécsett

Pécsett tegnap délelőtt 10 órakor a Megyei Pártbizottság előtti téren felállított Lenin-szobor körül ünneplő közönség gyülekezett, hogy részesei legyenek a centenárium alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága, a Pécs városi Bizottsága, a Megyei Tanács és a Pécs városi Tanács VB-je által rendezett Lenin-szobor avató ünnepségnek. Részt vett az ünnepségen Egri Gyula, a Megyei Pártbizottság első titkára, Palkó Sándor, a Megyei Tanács VB elnöke, a KB tagjai, Ambrus Jenő, a Pécs városi Pártbizottság első titkára, Papp Imre, a Pécs városi Tanács VB elnökhelyettese, a társadalmi és tömegszervezetek, fegyveres erők képviselői. Részt vett az avatáson a szobor alkotója, Mikus Sándor szobrászművész is.
Az ünnepség kezdete előtt a Gyárvárosi Általános Iskola úttörőzenekara adott térzenét, majd harsonák jelezték az ünnepi aktus kezdetét. Kézdy György, a Pécsi Nemzeti Színház művésze, Gyurkó László: Lenin, október című művéből mondott részletet, majd a pécsbányatelepi művelődési ház férfi kórusának énekszáma után Kézdy György, Ladányi Mihály: Lenin című művét tolmácsolta. Ezután Ambrus Jenő lépett a mikrofon elé, s mondott szoboravató beszédet....
... Az ünnepség szónoka ezután a Lenin-szoborról szólt, hangsúlyozva: a szobor a nagy államférfit közvetlen emberségében állítja elénk. A bronzba öntött álló alakból a bizakodó hit öröme, a tanító szellem bölcsessége árad. Beszédét így fejezte be:
— E szobor a munkára, a leninizmus lényegére emlékeztessen örökké bennünket. E gondolatok jegyében a szobrot a Városi Pártbizottság és Pécs város lakossága nevében átveszem. A beszéd elhangzása után az MSZMP megyei, illetve városi bizottsága nevében Egri Gyula és Ambrus Jenő, a megyei, illetve a városi tanács nevében Palkó Sándor és Papp Imre helyezték el a szobor talapzatán a megemlékezés virágéit. Virágcsokrot helyezett el Mikus Sándor szobrászművész, a KISZ fiatalok, az ünnepség résztvevői is...." [1]

"A pécsi Lenin-szobor

Mikus Sándor szobrászművész alkotását, a nemes kőből épült hasáb-talapzaton álló, emberi méreteknél alig nagyobb bronzszobrot Lenin születésének századik évfordulóján avatták fel a Megyei Pártbizottság előtti parkban.
Olyan személyiséget kellett a szobrásznak az anyag segítségével megidézni, akinek testi kiterjedéseinél sokkal jelentősebb szellemi karaktere, gondolatainak ereje és igazsága, a jellemnek ez a szemléletesen alig körülírható részlete. A szobrászat eszköztárának hagyományos felhasználásával csak az alkat, gesztusok, arcjáték alapos megismerése után formázható meg, önthető bronzba az érzékenyen valószerű, de a történelmi távlat által megtisztított ember-forma. A természetesen fakadó gondolat és érzelem-kapcsolatokat nem a dekoratívan plasztikus megjelenéshez, és nem a megfogalmazás talányos. technikailag is újszerű megoldásaihoz köti a néző, hanem előzetes ismereteihez talál a szoborban támaszt és igazolást. Ez a gondolatokban lecsapódó és az alkotással jól harmonizáló biztonságérzet fokozódik a nézőben, ha a kompozíció tájba helyezésére is vet néhány pillantást.
Pécsett sok szobor van, de kevés rendelkezik a tájjal való együttlélegzés lehetőségével. Az emlékmű mögött, annak függőleges tengelyét megismételve, előbb a székesegyház fehér tornyai, majd hegytetőn a televízió torony felhőkbefúródó vasbeton felkiáltójele a nézés-látás folyamatban tartalommá alakulva az emberi tevékenységgel összefüggő világ egységét, az egység felismerésének szükségét és követelményét hangsúlyozza. Fasor, egyenletesre nyírt üde gyep, a mediterrán határvidék örökzöld virágai övezik az alig hangsúlyos gesztusokkal enyhén előredőlő tartású férfialakot, testének korántsem heroikus a rá nyait, erős nyakát, mosolyát, ferde metszésű szemének ráncait.
Mikus Sándor Lenin-szobrának szépségét az intimitásban feloldódó magánynak, a megszállottságnak, az egyszerűségnek összhatása adja, ez a szépség aa igazság bizonyítéka, az igazságot pedig a nagy történelmi mozdulatok szentesítették. Aknai Tamás" [2]

Rendszerváltás után 1990-ben döntés született, hogy múzeumba viszik az alkotást, így 1990. március 28-án lebontásra került.

"Múzeumba kerül a pécsi Lenin-szobor

Múzeumban helyezik el a pécsi Lenin-szobrot, amely eddig a volt MSZMP székház parkjában állt. Az egész alakos bronzalkotást - Mikus Sándor művét - szakértők közreműködésével szerdán távolították el helyéről a városgondnokság dolgozói. A szobor leszerelése és elszállítása szakszerű módon zajlott le.
A városi tanács végrehajtó bizottsága a minap rendkívüli ülésen határozott a Lenin-szobor áthelyezéséről, megelőzendő a műalkotás esetleges meggyalázását. A döntésre azután került sor, hogy - egyes pártok felhívására - a tanács pártközi egyeztető bizottsága tárgyalt az érdekelt politikai szervezetekkel. A szobrot a várostörténeti múzeum őrzi majd, s oda kerül a városháza tornyáról leszerelt ötágú vöröscsillag is.... "/MTI - 1990. március 28., szerda

Az alkotást húsz évig, a Pécs Holding "Kő-bankjában tárolták. Onnan 2010. december 8-án elszállítása került Kecelre, a Pintér Művek Szobor és Haditechnikai parkjába. Elvileg ma is ott áll.
Források:
http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Elszallitottak_Pecsrol_a_Lenin-szobrot_/39956

[1] Dunántúli Napló, 1970. április 23. (27. évfolyam, 94. szám)
[2] Dunántúli Napló, 1970. május 1. (27. évfolyam, 101. szám)
További linkek
Vlagyimir Iljics Lenin életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vlagyimir_Iljics_Lenin
Mikus Sándor szobrászművész életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mikus_S%C3%A1ndor

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Lenin-szobrok

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Lenin" c. alkotás fotói

"Pécs város Tanácsa Lenin elvtárs szobrát készítteti el Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, budapesti...Teljes szöveg"Pécs város Tanácsa Lenin elvtárs szobrát készítteti el Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, budapesti szobrászművésszel. A műalkotás másfél embermagasságú lesz, amelyet jövő évben állítanak fel a Megyei Pártbizottság épületének keleti oldalán"Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
255037
Forrás
Dunántúli Napló, 1968. november 7. (25. évfolyam, 262. szám)
Évszám
1968
Feltöltve
2016.10.14. 12:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.14. 12:19
1968, Archív felvétel
"Pécs város Tanácsa Lenin elvtárs szobrát készítteti el Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas, a...Teljes szöveg"Pécs város Tanácsa Lenin elvtárs szobrát készítteti el Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, budapesti szobrászművésszel. A műalkotás másfél embermagasságú lesz, amelyet jövő évben állítanak fel a Megyei Pártbizottság épületének keleti oldalán"Kevesebb szöveg

"Lenin" c. alkotás fotói

"Ambrus Jenő elvtárs szoboravató beszédét mondja. Erb János felvétele"
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254926
Forrás
Dunántúli Napló, 1970. április 23. (27. évfolyam, 94. szám)
Évszám
1970
Feltöltve
2016.10.13. 14:22
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.13. 14:22
1970, Archív felvétel
"Ambrus Jenő elvtárs szoboravató beszédét mondja. Erb János felvétele"

"Lenin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254927
Forrás
Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)1970-04-22 / 93. szám
Évszám
1970
Feltöltve
2016.10.13. 14:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.13. 14:55
1970, Archív felvétel

"Lenin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
256620
Forrás
Romváry Ferenc: Pécs köztéri szobrai (1982)
Évszám
1982
Feltöltve
2016.10.27. 13:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.27. 13:15
1982, Archív felvétel

"Lenin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
256619

"Bocz József és Lukács János helyezett elsőnek koszorút a Lenin- szobor talapzatához Szokolai felv."
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254928
Forrás
Dunántúli Napló, 1977. április 23. (34. évfolyam, 110. szám)
Évszám
1977
Feltöltve
2016.10.13. 16:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.13. 16:09
1977, Archív felvétel
"Bocz József és Lukács János helyezett elsőnek koszorút a Lenin- szobor talapzatához Szokolai felv."

"Lenin" c. alkotás fotói

"Pécs város vállalatainak, üzenteinek, intézményeinek képviselői elhelyezik a megemlékezés virágait Lenin szobránál"
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254931
Forrás
Dunántúli Napló, 1981. április 23. (38. évfolyam, 110 szám)
Évszám
1981
Feltöltve
2016.10.13. 16:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.13. 16:24
1981, Archív felvétel
"Pécs város vállalatainak, üzenteinek, intézményeinek képviselői elhelyezik a megemlékezés virágait Lenin szobránál"

"Lenin" c. alkotás fotói

"Koszorúzási ünnepség Pécsett, a pártszékház előtti Lenin-szobornál"
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254930
Forrás
Dunántúli Napló, 1978. április 23. (35. évfolyam, 111. szám)
Évszám
1978
Feltöltve
2016.10.13. 16:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.13. 16:21
1978, Archív felvétel
"Koszorúzási ünnepség Pécsett, a pártszékház előtti Lenin-szobornál"

"Lenin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
255038
Forrás
Dunántúli Napló, 1988. április 23. (45. évfolyam, 112. szám
Évszám
1988
Feltöltve
2016.10.14. 12:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.14. 12:26
1988, Archív felvétel

"Lenin" c. alkotás fotói

Csorba Győző Könyvtár - Pécs
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
324684
Forrás
Magyar Nemzeti Digitális Archívum
Feltöltve
2018.09.19. 16:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.09.19. 16:25
Archív felvétel
Csorba Győző Könyvtár - Pécs

"Lenin" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
342124
Forrás
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/634226/default/doc_url/csgyk_fototar_pecs_lenin_szobor_mszmp_1977.jpg
Feltöltve
2019.02.08. 14:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.08. 14:53
Archív felvétel

"Lenin" c. alkotás fotói

"Fényben a Lenin-szobor A Hőerőmű Kandó Kálmán szocialista brigádja reflektoros megvilágítást épített ki Pécsett a pártbizottság épület...Teljes szöveg"Fényben a Lenin-szobor

A Hőerőmű Kandó Kálmán szocialista brigádja reflektoros megvilágítást épített ki Pécsett a pártbizottság épülete mellett lévő Lenin-szobornál. Felvételünk a próbavilágításnál készült Erb János felvétele"Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254929
Forrás
Dunántúli Napló, 1977. szeptember 1. (34. évfolyam, 240. szám)
Évszám
1977
Feltöltve
2016.10.13. 16:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.13. 16:14
1977, Archív felvétel
"Fényben a Lenin-szobor A Hőerőmű Kandó Kálmán szocialista brigádja reflektoros megvi...Teljes szöveg"Fényben a Lenin-szobor

A Hőerőmű Kandó Kálmán szocialista brigádja reflektoros megvilágítást épített ki Pécsett a pártbizottság épülete mellett lévő Lenin-szobornál. Felvételünk a próbavilágításnál készült Erb János felvétele"Kevesebb szöveg

"Lenin" c. alkotás fotói

A szobor lebontás előtt nem sokkal.

"Tegnap délelőtti helyzetkép a pécsi Lenin-szoborról
Laufer László felvételei"
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254933
Forrás
Dunántúli Napló, 1990. március 24. (47. évfolyam, 80. szám)
Évszám
1990
Feltöltve
2016.10.13. 16:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.13. 16:33
1990, Archív felvétel
A szobor lebontás előtt nem sokkal.

"Tegnap délelőtti helyzetkép a pécsi Lenin-szoborról
Laufer László felvételei"

"Lenin" c. alkotás fotói

1990. Bontják a szobrot
Fotó: Laufer László
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
341844
Forrás
facebook - Régi pécs
Évszám
1990
Feltöltve
2019.02.06. 15:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.06. 15:01
1990, Archív felvétel
1990. Bontják a szobrot
Fotó: Laufer László

"Lenin" c. alkotás fotói

"A Pécs Városi Tanács döntése szerint a pécsi Lenin-szobor is múzeumba kerül. .. ...majd tegnap reggel a Bázis Építőipari Vállalat daruzási...Teljes szöveg"A Pécs Városi Tanács döntése szerint a pécsi Lenin-szobor is múzeumba kerül. .. ...majd tegnap reggel a Bázis Építőipari Vállalat daruzási kft.-je emelte le a szobrot a József Attila utcai talapzatáról,... Fotó: Laufer László"Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254934
Forrás
Dunántúli Napló, 1990. március 29. (47. évfolyam, 85. szám)
Évszám
1990
Feltöltve
2016.10.13. 16:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.13. 16:41
1990, Archív felvétel
"A Pécs Városi Tanács döntése szerint a pécsi Lenin-szobor is múzeumba kerül. .. ...majd...Teljes szöveg"A Pécs Városi Tanács döntése szerint a pécsi Lenin-szobor is múzeumba kerül. .. ...majd tegnap reggel a Bázis Építőipari Vállalat daruzási kft.-je emelte le a szobrot a József Attila utcai talapzatáról,... Fotó: Laufer László"Kevesebb szöveg

"Lenin" c. alkotás fotói

A Pécs Holding "Kő-bankjában" az alkotás.
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254921
Forrás
http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Elszallitottak_Pecsrol_a_Lenin-szobrot_/39956
Feltöltve
2016.10.13. 14:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.13. 14:22
Archív felvétel
A Pécs Holding "Kő-bankjában" az alkotás.

Adalék vagy máshol

"Lenin" c. alkotás fotói

A Pécs Holding "Kő-bankjában" az alkotás.
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254923
Forrás
http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Elszallitottak_Pecsrol_a_Lenin-szobrot_/39956
Feltöltve
2016.10.13. 14:22
Képinfó
Nem a helyszínről

A Pécs Holding...Teljes szövegA Pécs Holding "Kő-bankjában" az alkotás.Kevesebb szöveg

"Lenin" c. alkotás fotói

A Pécs Holding "Kő-bankjában" az alkotás.
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254924

254922

Összesen 19 fotó

Műlap története

16.10.17. 13:28
A "Lenin" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.17. 13:27
A "Lenin" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.17. 10:48
Ády publikálta "Lenin" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.