Toruń, Aleja Jana Pawła II

Alternatív, helyi címek:Jerzy Popiełuszko
Angol cím:Jerzy Popiełuszko

Toruń
Aleja Jana Pawła II
A Piłsudski-híd közelében van.

Felállítás2011. október 19.

Hársch Ferenc
2016.10.12. 21:02
"Jerzy Popiełuszko (1947–1984) lengyel római katolikus pap, vértanú.
Popiełuszko karizmatikus pap volt és a varsói Kosztka Szent Szaniszló egyházközség plébánosaként prédikált. Többször felemelte a szavát a rendszer ellen és kiválóan képviselte egyháza erkölcsi és társadalmi tanítását. Tanításait a Szabad Európa Rádió is sokszor közölte és a Szolidaritás híve volt.
Prédikációinak és népszerűsége miatt veszélyessé vált a rendszerre. 1984. október 19-én Bydgoszczból tartott hazafelé, amikor autóját megállították ismeretlen tettesek. Elrabolták, majd összeverték. Megpróbált elmenekülni, de menekülési kísérlete közben megölték. Holttestét néhány nap múlva a Visztula felduzzasztott vizében találták meg.
Ma már bizonyos, hogy Popiełuszkót a kommunista politikai rendőrség parancsára ölték meg. Később a rendszerváltás után sikerült felkutatni az őt meggyilkoló három katonát. A három közül csak egy vallotta be bűnét és bocsánatot kért a családtól.
Halála után a rendszer elleni megmozdulás egyik jelképévé vált.
2010. június 6-án boldoggá avatták."
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jerzy_Popie%C5%82uszko
https://pl.wikipedia.org/wiki/Pomnik_b%C5%82._ks._Jerzego_Popie%C5%82uszki_w_Toruniu
Angol leírás, sztori
Hársch Ferenc
2016.10.12. 21:02
'Blessed Jerzy Popiełuszko (1947–1984) was a Polish Roman Catholic priest who became associated with the opposition Solidarity trade union in communist Poland. He was murdered in 1984 by three agents of Służba Bezpieczeństwa (Security Service of the Ministry of Internal Affairs), who were shortly thereafter tried and convicted of the murder."
https://en.wikipedia.org/wiki/Jerzy_Popie%C5%82uszko

Cím alapján hasonló

"Jerzy Popieluszko" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Toruń
Feltöltő
Azonosító
254738
Feltöltve
2016.10.11. 16:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 16.10.11. 16:52

"Jerzy Popieluszko" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Toruń
Feltöltő
Azonosító
254739
Feltöltve
2016.10.11. 16:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 16.10.11. 16:53

"Jerzy Popieluszko" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Toruń
Feltöltő
Azonosító
254740

254741

254742

254744

254745

254746

254747

Összesen 9 fotó

Műlap története

16.10.12. 21:02
A közösség publikálta Hársch Ferenc "Jerzy Popieluszko" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.