1956 emlékezetére
Az emlékmű jobb alsó sarkától fölfelé szárnyaló madárraj röpül, a jobb felső sarokban szárnyát kiterjesztő turulmadár látható.
Az emlékmű talapzata macskakőből készült, és rajta is kis macskakő halom van elhelyezve, ami az utcai összecsapások harci eszköze volt.
Megkaptam a Polgármesteri Hivataltól az avatási fotón kívül a szobrász rögzített gondolatait az alkotásával kapcsolatban, idézem:
"Ha az ’56-os eseményekről beszélünk, rajtam mindig a beteljesedetlenség és a magára hagyottság érzése lesz úrrá. Ezt az érzést próbáltam megjeleníteni a szoborban, egyszerű, egyértelmű szimbólumokkal, melyek nem szorulnak külön magyarázatra.
Szinte evidens a harcoló tömeg, amely a szabadságért vív, a szabadságot szimbolizáló szárnyaló madarakká akar válni. De sem a harcoló tömeg, sem a kavargó madárraj nincs realisztikus hűséggel megfaragva, csak jelölve van a kép.
A hangsúly a tömegben magányosan, félmeztelenül, az októberi hidegnek kiszolgáltatottan álló, védtelen fiú, és a kő szorításából szabadulni képtelen madáron, a mi madarunkon van. Mind a két motívum egymást erősítve ugyanazt akarja nekünk elmondani: a magárahagyottságot, a beteljesedetlenséget. A fiú még kamasz, de a karja már erős, tettre kész, ám sejtjük, hogy nem válik férfivá és ezt ő is tudja, mert védtelenül áll a harc kellős közepén.
Ugyanígy a mi madarunk sem tud szárnyalni, mert a szabad madarak, az akkor már demokráciában élő országok nem segíthették a mi harcunkat. Ezek a madarak szétrebbennek, és nem segítik a madarunkat szárnyalni, a kő szorításából szabadulni.
A hatalmas kőtömböt meg akartam hagyni sziklának, egy hegyből kivágott sziklának, mivel úgy gondolom, hogy ez az emlékmű legerősebb uralkodó szimbóluma, ami elmondhatja nekünk ’56 tanulságát és oldhatja a vele kapcsolatos keserű érzéseket.
Ha megnézzük a csiszolt részt, látjuk, hogy sokféle tartalma, színe, összetevője van ennek a kőnek, amit együtt, egy erős sziklaként nézve látunk egy tónust. Ilyen sok összetevőjű, de egy tónusú sziklaként harcoltunk a legfőbb emberi értékért, ennek a sziklának a madara: a turul. De látnunk kell, hogy valaminek a részei vagyunk, el kell tudnunk helyezni magunkat a világban, így teljesíthetjük be mi, amiért apáink, nagyapáink harcoltak - így lehetünk egy erős tónus.
Persze minden emlékműnek, szobornak, képzőművészeti alkotásnak van még egy fontos szerepe: díszíteni akar. Ezért tudásom legjavát igyekeztem nyújtani, hogy a település egyik dísze lehessen ez az emlékmű."
A 8 éve fehér mészkőből készült szobor felújítása folyamatban van. A 60. évfordulóra már az avatási állapotában lesz látható.
https://hu.wikipedia.org/wiki/1956-os_forradalom
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/86f550600dd315d3b4c6f488b886ccae_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8d41e0bd10b6d580fa094974cf8c55ef_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/71eb2805c0ad9af975f5cc2ac517c13a_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1e36b0dd68d09f5e8c641bc92eebb7ba_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/06d19f263418a63af322a370157dd47f_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1c79e00a45b8c4d640cf26bba7f9b706_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/296983e26320b881df865cc119f11fda_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d0d5612a5630196c28aba9a4be60551c_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8010f33d702d015891df27070ce8c009_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/05d1b88c23d87f0baffd94623dda926a_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2ed44843d87b5fc2b9f29b8ed9a12913_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a29212-5f8d7fda822b5-c3a8bed84f3aee8df1b02f2e_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8e389fbd1af0677c3843be951cda3a6d_4.jpg)
"1956 emlékezetére" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!