A világháborúk áldozatainak emlékműve

Vácrátót, Petőfi tér 7-8.

Vácrátót
Petőfi tér 7-8.
Keresd meg a templomot és annak kapujától jobbra, megtalálod az emlékművet.

Felállítás2014. október 5.

ocsovai andrás
2016.10.07. 11:09
ESTV Online a Dunakanyar televíziója "híradása" 2013 - 09:06:30
Itt:http://estv.hu/news.php?extend.24187

"Vácrátóti felhívás. Világháborús tárgyakat várnak a helyiektől.

Első és második világháborús dokumentumokat, illetve tárgyakat várnak a vácrátótiaktól. A pályázati felhívást a helyi önkormányzat, a művelődési központ és a hagyományőrző egyesület tette közzé azzal a céllal, hogy emléket állítsanak a település két világháború ideje alatt elhunyt hőseinek tiszteletére. A beérkezett pályaművekből a tervek szerint jövőre egy kiállítást rendeznek Vácrátóton.

A pályázat kiírása Horváth Mátyásnak, a Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület elnökének ötlete alapján valósult meg."

"Horváth Mátyás, elnök, Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület:
Vácrátóton tulajdonképpen nincsen emlékműve az I. és II. világháborús hősöknek, ezért a község vezetése szeretne ilyen formában megemlékezni róluk."

Az elnök utolsónak idézett mondata 16 hónap elteltével teljesült.

Böjte Horváth István emberi mértékű domborműves képével Vácrátót tisztelgett és művészi emlékművet állított a háborúk borzalmaiban elhunytak és az ő hiányukat megszenvedők emlékére.

Az emlékmű faragott képe sajátosan jeleníti meg a "hiányt" és a "szenvedést", az elesett hőst és a hiányát szenvedő családot. A "léggé" vált katona jelenléte a tótosan magyaros helyi viseletben ábrázolt családja körében elgondolkoztat történelmünk nehéz éveiről, évtizedeiről. A képen jelen van az élet fája hajtásaival, mutatva a borzalmak nehézségeit túlélők, a község szívós életerejét.
Vácrátót értékes művészi alkotással gazdagodott.
A botanikus kert felkeresésekor, kérlek, tegyél egy sétát a templom felé az ott látható Köztérkép "témák" megismerésére!

Cím alapján hasonló

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
254247
Feltöltve
2016.10.06. 20:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.06. 20:42

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
254248
Feltöltve
2016.10.06. 20:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.06. 20:50

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
254249
Feltöltve
2016.10.06. 20:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.06. 20:52

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
254251
Feltöltve
2016.10.06. 20:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.06. 20:55

254255
Feltöltve
2016.10.06. 21:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.06. 21:04

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
254252
Feltöltve
2016.10.06. 20:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.06. 20:55

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
254253
Feltöltve
2016.10.06. 20:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.06. 20:59

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
254254
Feltöltve
2016.10.06. 21:02
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/159 • ISO170

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.10.06. 21:02

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
257708
Feltöltve
2016.11.03. 10:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.03. 10:13

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
257709
Feltöltve
2016.11.03. 10:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.03. 10:13

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
257707
Feltöltve
2016.11.03. 10:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.03. 10:12

"A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Vácrátót településről

Feltöltő
Azonosító
257706
Feltöltve
2016.11.03. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.11.03. 10:11
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.11.03. 10:13
1 új fotót töltöttem az "A világháborúk áldozatainak emlékműve" műlaphoz!
16.11.03. 10:12
1 új fotót töltöttem az "A világháborúk áldozatainak emlékműve" műlaphoz!
16.11.03. 10:11
1 új fotót töltöttem az "A világháborúk áldozatainak emlékműve" műlaphoz!
16.10.07. 11:09
ocsovai andrás publikálta "A világháborúk áldozatainak emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.