Szentháromság-szobor

Sopronkeresztúr (Deutschkreutz), Webergasse 2

Alternatív, helyi címek:Pestisoszlop, Pestsäule, Dreifaltigkeitsäule
Angol cím:Holy Trinity column

A település központjában a templom mellett

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2016.10.07. 21:10
Az oszlop szoboralakjait három csoportra oszthatjuk.

A legfelső szinten a Szentháromságot látjuk, azaz "az egyetlen lényegként" létező három isteni személyt:
- az Atyaistent, fején hármas koronával,
- a Fiúistent, keresztre feszítve,
- a Szentlélekistent galamb alakjában.

A középső szint három alakja:
- Immaculata Maria - Ő egy grádiccsal a másik kettő fölött kapott helyet. A készítő így jelzi, hogy ő Isten anyja. A tökéletességet (is) szimbolizáló gömbön áll. Lábával a gonoszt és a rosszat jelképező kígyóra tapos
- Szent Sebestyén, nyilakkal a testében
- Szent Rókus, övén kulacs lóg, lábánál egy kutya látszik

A talapzat domborművei:
- Palermói Szent Rozália - sziklabarlangban nyugszik, könyöke alatt koponya, fején rózsakoszorú
- Borromei Szent Károly - kereszt előtt fohászkodik.

Az oszlopot a hagyomány szerint azért állították, hogy elhárítsák a települést fenyegető járványokat. Ennek figyelembe vételével választották ki a főalakok (Szentháromság + Mária) mellé a megjelenítendő szenteket. Rozália, Rókus és Sebestyén köztéri szobrokon is gyakran megjelenő "pestisszentek". Borromei Szent Károly alakjával ritkábban találkozni. Ő a XVI. században Milánó érseke volt. Amikor járvány idején a város vezetői elmenekültek a pestis elől, ő a helyén maradt és ápolta a betegeket.
Források:
Pestheiliger (Pestisszentek) - https://de.wikipedia.org/wiki/Pestheiliger
Borromei Szent Károly - http://www.katolikus.hu/szentek/szent175.html
Marterl, Denkmäler und Kapellen - http://www.deutschkreutz.at/marterl.html?parm=4-4



Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) településről

Feltöltő
Azonosító
253967
Feltöltve
2016.10.02. 21:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.10.02. 21:44

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) településről

Feltöltő
Azonosító
253968
Feltöltve
2016.10.02. 21:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/1400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.10.02. 21:46

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) településről

Feltöltő
Azonosító
253969
Feltöltve
2016.10.02. 21:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/1100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.10.02. 21:50

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) településről

Feltöltő
Azonosító
253970
Feltöltve
2016.10.02. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.10.02. 22:00

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) településről

Feltöltő
Azonosító
253971
Feltöltve
2016.10.02. 22:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/1200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.10.02. 22:02

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) településről

Feltöltő
Azonosító
253972
Feltöltve
2016.10.02. 22:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.10.02. 22:13

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) településről

Feltöltő
Azonosító
253973
Feltöltve
2016.10.02. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.10.02. 22:22

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) településről

Feltöltő
Azonosító
253974
Feltöltve
2016.10.02. 22:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.10.02. 22:24

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) településről

Feltöltő
Azonosító
253975
Feltöltve
2016.10.02. 22:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/1200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 16.10.02. 22:25
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.10.07. 21:10
Orbán Róbert publikálta "Szentháromság-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.