Baja, Deák Ferenc utca

Baja
Deák Ferenc utca
A Szent Rókus temető Deák Ferenc utcai kerítésén

Felállítás1995
Felállítás1942

Éber András (tervező)

Cedrus
2016.09.30. 13:32
A temető gondnokától kapott információ szerint a Szent Rókus temetőt határoló, Deák Ferenc utcai kerítésen több tégla dombormű volt korábban, de a kerítés részben kidőlt, megrongálódott ezért lebontották. (Az inf. valódiságát nem tudom bizonyítani.) Jelenleg tégla- és betonkerítés látható.

Művészettörténeti ismereteimből úgy emlékszem, már i.e. V. században is születtek tégla domborművek, melyeket éppen az itt látható stáció, Jézus elesik a kereszt terhe alatt ... juttatta eszembe. A dombormű klinker téglából van kirakva.
Göröntsér Vera
2020.06.18. 19:20
A korábban alkotóként feltüntetett Éber András, építészmérnök megkeresett és jelezte, az alkotást nem ő készítette. Az ő feladata későbbi. Felmerült egy név, de csak feltételezésen alapult. Kérdésemre ígérte, megpróbálja tisztázni a "szerzőséget".
A kutatás számára is meglepő eredményt hozott: az eredeti alkotás tervezője ifj. Éber Sándor festőművész volt, a II. világháború idején készült.
A fal később súlyosan sérült, részben leomlott. A 90-es évek második felében rekonstrukciós terv készült a maradványok és fényképek alapján. Ezt, tehát a rekonstrukció tervezetét már valóban ő készítette.
Források:
Üzenetváltás Éber András építészmérnökkel, Baja város főépítészével.

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
ifj. Éber Sándor (tervező)Éber András (tervező)
Település
Baja
Feltöltő
Azonosító
253697
Feltöltve
2016.09.30. 12:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.09.30. 12:53

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
ifj. Éber Sándor (tervező)Éber András (tervező)
Település
Baja
Feltöltő
Azonosító
253698
Feltöltve
2016.09.30. 12:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.09.30. 12:53

"Tégla dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
ifj. Éber Sándor (tervező)Éber András (tervező)
Település
Baja
Feltöltő
Azonosító
253699
Feltöltve
2016.09.30. 12:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.09.30. 12:53
Összesen 3 fotó

Műlap története

20.06.18. 19:20
A "Tégla dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.23. 11:57
A "Tégla dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.30. 13:32
Cedrus publikálta "Tégla dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.