Család
"A Család a parkban
A tizennegyedik alkalommal megrendezendő boglári napok előestéjén, tegnap este 18 órakor dr. Kolber István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökhelyettese a városi elöljárók társaságában felavatta Kecskeméti Sándornak „A család” című bronzszobrát. A balatonboglári hajóállomás mögötti vendéghívogató parkban kis dombon áll a kompozíció, amely olyan benyomást kelt a látogatókban, mintha nem is bronzöntet lenne, hanem kövekből volna összerakva. Létrehozója, a nemcsak hazánkban, hanem külföldön is elismert, kaposvári születésű, Németországban élő szobrászművész a tervezett balatonboglári szoborgyűjtemény megalapozásához ajándékozta a városnak a még 1986-ban készült, s eredetileg kerámiába álmodott köztéri szoborkompozíciót.
Balatonboglár képviselő-testülete örömmel fogadta a felkínált lehetőséget. Az egymásba forrasztott, elválaszthatatlan „Család” jelképes kompozíciója méltó — és remélhetően megbecsült — helyet kapott a Balaton-parti városban. [1]
Az alkotás 2010. környékén ismeretlenek megkísérelték ellopni. Kötelet akasztottak rá, el is vontatták egy darabig, de nem bírtak vele, otthagyták. Ez volt a szerencséje! Sajnos az alkotás megsérült így raktárba kerül és várta a felújítását. [3]
"Kecskeméti Sándor Család című szobrának felújítása megtörtént, az árát kifizettük. A szobor (a művésszel való hosszas egyeztetést követően) a város napjára a Vörösmarty térre kerülhet. A szobor felállításában a felújítást végző Szabó Öntészeti Kft szakemberei működnek közre: leszállítják és segítenek az elhelyezéskor" [2]
A felújítás elkészült, és Balatonboglár Város Napja alkalmával új helyen a Vörösmarty téren állították fel újra. [3]
[2] Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28. napján tartandó ülésének jegyzőkönyve.
[3] Somogyi Hírlap, 2015. június 12. (26. évfolyam, 136. szám)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a29106-61e1858d87975-1027410375f5465873ecf1e8_4.jpg)
"Család" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a29106-61e1858d866ee-d08abaaa8a1ac9785039313a_4.jpg)
"Család" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a29106-61e1858d86fc5-8147bb5a7762407acd034f51_4.jpg)
"Család" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a29106-61e1858d85579-92090759711644bf1b4d2aae_4.jpg)
"Család" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ca65932f43a9c8be73777749db68f61e_4.jpg)
"Család" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bd3d590c7e2bc75b328e20f48946dd44_4.jpg)
"Család" c. alkotás fotói
(Kecskeméti Sándor)
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!