Regőczi István-dombormű

Budapest, XII. kerület, Galgóczy utca 49.

Budapest
XII. kerület, Galgóczy utca 49.
A 28-as autóbusz végállomása a kápolna előtt van. Egy vaskapun lehet a...Teljes szövegA 28-as autóbusz végállomása a kápolna előtt van. Egy vaskapun lehet a zarándokház udvarára bemenniKevesebb szöveg

Felállítás2001


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Ildikó
2016.09.27. 21:53
A Magyarság Engesztelő Kápolnájával egybeépített zarándokház udvari részén, a falon látható a dombormű. A domborművön Regőczi Istvánt gyermekek körében ábrázolta az alkotó. Ugyan az épületen van kapu, azt mindig nyitva találtam.
Regőczi István (1915- 2013) katolikus pap, "Isten vándora". Az első világháború utáni jótékonysági gyermeknyaraltatás során 1925-ben kikerült Belgiumba, ahonnan egy év után hazajött. 1933-ben ismét kiment, tíz évig élt ott, teológiai tanulmányokat folytatott, 1943-ban ott szentelték pappá. 1945-ben visszatért Magyarországra. Úgy gondolta, hogy életét árva gyerekeknek szenteli. Árvaházakat épített. Élete során többször letartóztatják, börtönbe kerül, internálják. Megvásárolta a Kútvölgyi kápolnát, ebből alakította ki a Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolnát, mellette a Táborhegy-zarándokházat, melyet a Magyarság Engesztelő Központjává tett. Megalapította a Krisztus Mária Műve Alapítványt.
Források:
http://www.betekinto.hu/2013_4_voros
http://ujember.hu/pap-vagy-mindorokre/



Cím alapján hasonló

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253299
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2016.09.26. 12:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/450 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:23
2014. február

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253300
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2016.09.26. 12:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/450 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:23
2014. február

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253301
Feltöltve
2016.09.26. 12:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:23

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253302
Feltöltve
2016.09.26. 12:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:24

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253303
Feltöltve
2016.09.26. 12:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:24

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253304
Feltöltve
2016.09.26. 12:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:25

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253305
Feltöltve
2016.09.26. 12:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:25

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253306
Feltöltve
2016.09.26. 12:26
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:26

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253307
Feltöltve
2016.09.26. 12:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:26

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253308
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2016.09.26. 12:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/500 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:26
2014. február

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253309
Feltöltve
2016.09.26. 12:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:27

"Regőczi István-dombormű" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
253310
Feltöltve
2016.09.26. 12:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.26. 12:27
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.09.27. 21:53
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Regőczi István-dombormű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.