Simándy József-emléktábla

Szeged, Vaszy Viktor tér 1.
További képek a Fotólistában

Szeged
Vaszy Viktor tér 1.
A Szegedi Nemzeti Színház előcsarnokában

Felállítás2016. szeptember 10.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Cedrus
2016.09.18. 16:01
A Szegedi Nemzeti Színház előcsarnokában Simándy József (1916 -1997) Kossuth-díjas operaénekes emlékére, akinek szólista karrierje e falak között indult 1946-ban, emléktáblát avattak. Az emléktáblán látható Simándy József bronz plakett Fritz Mihály szobrászművész alkotása.
Az emléktáblát Szeged Városa állította Simándy József születésének 100. évfordulóján.

Szólótenorként 1946-ban mutatkozott be a Szegedi Nemzeti Színházban, Bizet Carmen című operájában, Don José szerepében."

A Szegedi Nemzeti Színházban 1946. március 8-ra tűzték ki a Carmen premierjét. A második előadáson március 12-én Simándy József lépett föl Garay Ernő helyett.

"Reggel jöttek ki hozzám, hogy menjek be a színházba, mert este énekelnem kell. Délelőtt az alagsorban, a színpad alatti helyiségben kaptam zenekari részpróbát, ez volt minden.
Elénekelhettem tehát Don Josét! A virágáriát, először színpadon."
Forrás: Nikolényi István: Szegedi Nemzeti Színház 1883 — 1986

"Simándy József (született Schulder) (Kistarcsa, 1916. szeptember 18. – Budapest, 1997. március 4.) Kossuth-díjas magyar operaénekes (tenor), főiskolai tanár, érdemes és kiváló művész. Magyarország egyik leghíresebb tenoristája volt, akinek hangja és alakja elválaszthatatlanul forrt össze több magyar nemzedék tudatában Erkel Ferenc Bánk bán című operájának címszerepével.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Simándy_József
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/fritz-mihaly-4555
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/simandy_emlektablat_avattak/2489070/

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Simándy József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
252776
Feltöltve
2016.09.18. 15:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.09.18. 15:30

"Simándy József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
252777
Feltöltve
2016.09.18. 15:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ53/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.09.18. 15:31

"Simándy József-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
252778
Feltöltve
2016.09.18. 15:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/30 • ISO280

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.09.18. 15:31

Adalék vagy máshol

"Simándy József-emléktábla" c. alkotás fotói

Simándy József - Don José, a tizedes szerepében
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
252845
Forrás
Nikolényi István: Szegedi Nemzeti Színház 1883-1896 (59.old.)
Feltöltve
2016.09.19. 11:53
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.09.19. 11:53
Archív felvétel
Simándy József - Don José,...Teljes szövegSimándy József - Don José, a tizedes szerepébenKevesebb szöveg
Összesen 4 fotó

Műlap története

17.09.05. 11:31
Megérintettem a "Simándy József-emléktábla" alkotást
16.09.18. 16:01
Cedrus publikálta "Simándy József-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.