Verőce, Főtér
További képek a Fotólistában

Verőce
Főtér
Árpád út és Rákóczi u sarkát követően, a Virágos díszkút melletti Dunai lejárónál

Felállítás2016. szeptember 17.

Göröntsér Vera
2016.09.18. 11:51
Itt, a lapon is elért a hír, szobrot avatnak Verőcén Ybl Miklós tiszteletére. Igaz, a meghívóból nem derült ki, mégis reménykedtem benne, egész alakos szoborral emlékeznek az építész óriásra, ami a helyszínre érkezve, első ránézésre igazolódott (holott a szobor még természetesen lepelbe burkolódzott).
Az én verőcei kirándulásom terve eléggé ingatag volt, amit nehezített a dél körül még zuhogó eső, a folyamatosan borult ég. Fél 4-kor még úgy indultam, az útirány a zárt lakás, de csábítóan útba esett a Nyugati pályaudvar, így mégis vonatra szálltam.

Az avatóünnepség rövid, de tartalmas volt. Először a helyi kötődésről hallottunk a polgármester úr beszédében. Ennek lényege az alkotáshoz kapcsolódó mészkőtáblán is olvasható:, egy verőcei villa építésének kapcsán felmerülő igény megoldására született meg a "dunai támfalrendszer", amely a mai napig védelmet nyújt a településnek az árvízek ellen. Adalék ehhez: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2012/05/vizepito-ybl-miklos-nogradverocen.html
Az építész tevékenységét és néhány személyes tulajdonságát az Ybl Egyesület elnöke méltatta. Ybl Miklós (1814– 1891) a magyar eklektika legismertebb és legtermékenyebb építészeként ismert. Szerteágazó munkássága révén létrejött alkotásai fellelhetők az ország szinte minden pontján. Felsorolásban: http://ybl.bparchiv.hu/ybl-muveinek-jegyzeke
A beszédben az elnök asszony megidézte Ybl egy kortársának egy megfogalmazását az építész művészetéről: „Mi a költő dala? Szó, mit tett nem követ. Te nem beszélsz, Te megszólaltatod a követ.”
Az ünnepség utolsó megszólalója művészettörténészként méltatta a szobrot. Elhangzott, milyen fontos szerepe van a mű elhelyezésének, ami itt nagyon jó és eltalált. Az építész dinamikus mozgásban a lépcsőkön lefelé közelít a Duna felé. Pozitív jelzők hangzottak el az építész arisztokratikus testtartása, arcának méltóságteljessége kapcsán.
Fontos, az ember nagyságú ábrázolás "deheroizáló" jellege, Elhangzott: "a mai elvárásnak megfelelően" a szobor nem posztamensen áll. Ennek megfogalmazását nem idézem azzal, nem kevés alkotást láthattunk már posztamensen magasodni, ami akár az 1945 előtti időkből származik.
Az alkotást Grauszmann György Verőce község polgármestere, Szmodits Júlia az Ybl Egyesület elnöke, valamint az alkotó (1-2. kép: középen, hátul) leplezte le.

Meg kell köszönnöm county-nak és Hópihének, akikkel ott találkoztam, úgy tűnik, gálánsan vártak a friss avatás feltöltésével. Én is vártam, de úgy tudom, ma egész napos program van, így elfogadtam a lehetőséget, mint ajándékot.
Források:
http://epiteszforum.hu/ybl-szobor-avatasa1
https://www.kozterkep.hu/user/1/file-7b251ce90aea47620cb5731a8fab7c3b_1.jpg
http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2012/05/vizepito-ybl-miklos-nogradverocen.html
http://ybl.bparchiv.hu/
http://www.hetek.hu/arcok/201404/a_varkert_bazar_tervezoje
További linkek
Életrajzi adatok: http://ybl.bparchiv.hu/ybl-miklosrol
Ybl alkotásai részletesebben: http://ybl.bparchiv.hu/alkotasok

Közös gyűjteményben
Építészek szobrászati emlékei

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
252765
Feltöltve
2016.09.18. 10:06
Képinfó
Alkotó a képen
(Tóth Dávid)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.18. 10:06

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
252768
Feltöltve
2016.09.18. 10:07
Képinfó
Alkotó a képen
(Tóth Dávid)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.18. 10:07

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
252775
Feltöltve
2016.09.18. 10:11
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.18. 10:11

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
252771
Feltöltve
2016.09.18. 10:11
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

252772
Feltöltve
2016.09.18. 10:11
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO80

252773
Feltöltve
2016.09.18. 10:11
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • ISO100

252767
Feltöltve
2016.09.18. 10:07
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

252774
Feltöltve
2016.09.18. 10:11
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.18. 10:11

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
252766
Feltöltve
2016.09.18. 10:06
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.18. 10:06

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
252769
Feltöltve
2016.09.18. 10:07
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.18. 10:07

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
252770
Feltöltve
2016.09.18. 10:10
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.18. 10:10

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
252764
Feltöltve
2016.09.18. 10:05
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.18. 10:05

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
253003
Feltöltve
2016.09.21. 17:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.21. 17:44

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
253002
Feltöltve
2016.09.21. 17:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.21. 17:44

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
253001
Feltöltve
2016.09.21. 17:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.21. 17:43

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
260991
Feltöltve
2016.12.05. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.12.05. 11:17

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
260992
Feltöltve
2016.12.05. 11:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.12.05. 11:17

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
260993
Feltöltve
2016.12.05. 11:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.12.05. 11:18

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
260994
Feltöltve
2016.12.05. 11:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.12.05. 11:18

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
260995
Feltöltve
2016.12.05. 11:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 16.12.05. 11:19

Adalék vagy máshol

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Az alkotó, a készülő szobor és a szobor 1:5 méretben az alkotó műtermében
Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
253004
Feltöltve
2016.09.21. 17:44
Képinfó
Alkotó a képen
(Tóth Dávid)
Nem a helyszínről
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/120 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.21. 17:44
Az alkotó, a készülő...Teljes szövegAz alkotó, a készülő szobor és a szobor 1:5 méretben az alkotó műtermébenKevesebb szöveg

"Ybl Miklós" c. alkotás fotói

Az alkotó és a készülő szobor az alkotó műtermében
Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
253005
Feltöltve
2016.09.21. 17:47
Képinfó
Alkotó a képen
(Tóth Dávid)
Nem a helyszínről
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.21. 17:47
Az alkotó és a készülő...Teljes szövegAz alkotó és a készülő szobor az alkotó műtermébenKevesebb szöveg
Összesen 22 fotó

Műlap története

19.08.11. 17:43
Megérintettem a "Ybl Miklós" alkotást
18.07.01. 11:02
Megérintettem a "Ybl Miklós" alkotást
18.03.11. 17:18
Megérintettem a "Ybl Miklós" alkotást
16.12.05. 11:19
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.12.05. 11:18
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.12.05. 11:18
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.12.05. 11:17
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.12.05. 11:17
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.09.21. 17:47
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.09.21. 17:44
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.09.21. 17:44
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.09.21. 17:44
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.09.21. 17:43
1 új fotót töltöttem a "Ybl Miklós" műlaphoz
16.09.18. 11:51
Göröntsér Vera publikálta "Ybl Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.