Horváth Boldizsár szobra

Szombathely, Széll Kálmán utca
Archív képek

Angol cím:Monument of Boldizsár Horváth

Szombathely
Széll Kálmán utca
A pályaudvarról bevezető út melletti park közepén, a Savaria Múzeummal...Teljes szövegA pályaudvarról bevezető út melletti park közepén, a Savaria Múzeummal szemben található. A park szélén folyik a Gyöngyös-patak.Kevesebb szöveg

Felállítás1901. október 12.

Szende András
2008.11.14. 22:25
Szombathely híres szülöttje, országgyűlési képviselője, a kiegyezés utáni első igazságügy miniszter emlékére 1907-ben állított szobrot városa. Az alkotás a nevét viselő parkban, a város akkori büszkesége: a múzeum-kultúrpalota előtt áll. Állapota az ezredfordulóra leromlott, 2006-ban teljesen felújították.
A politikus magyaros ruhában áll, 'természetesen' szemüvege nélkül. A talapzat mészkőből készült, szecessziós stílusú. Oldalán Iustitia relief.
fgaben
2010.09.25. 15:24
'HORVÁT BOLDIZSÁR SZOBRA.
Szombathely város közönségének régi óhajtása volt, hogy nagynevű szülöttjének, egykori képviselőjének, Magyarország egyik legkiválóbb jogászának és a kiegyezés után első igazságügyminiszterének emlékezetét szoborral örökítse meg. Ez az óhajtás most valóra vált. Horvát Boldizsár szobra már ott áll Szombathelyen a Szél Kálmán-utczai Deák-parkban. Október hó 12-ikére volt kitűzve ünnepélyes leleplezése.
A szobor — Tóth István szobrász-művészünk alkotása — kiváló élethűséggel és közvetlen egyszerűséggel ábrázolja Horvát Boldizsár alakját, úgy állítva a talapzatra, mintha a képviselőházban szónoklatra készülne. Könnyed magatartásával, jobbját mellén nyugtatva áll, arcza
komoly értelmet sugároz. Kitűnő megfigyelés és az emberi test beható ismerete, valamint az anyaggal való bánás biztossága látszik Tóth Istvánnak ezen a munkáján. A felfogás mélysége, az ábrázolás keresetlen
egyszerűsége és a formák biztonsága, ennek a szobornak szembeötlő tulajdonságai. Egyszerű, erőteljes, tiszta, mentes minden hatásvadászattól, mint Horvát Boldizsár maga is volt.
A szobor mintegy másfél életnagyságú. A bronz öntés igen jól sikerült és becsületére válik a Schlick-gyárnak, melyben készült. A szobor talapzatát Tóth István tervezete után Szombathelyen készítette Hudetz József ottani
kőfaragó-mester, elsőrendű haraszti kőből. Az egész szobormű öt méter magas, összesen tizenkét ezer koronába került, mely összegnek legnagyobb részét Szombathely város közönsége gyűjtötte össze. A gyűjtés és a szobor létrehozása körűi kiváló érdeme van Éhen Gyula
volt polgármesternek, Szombathely város most megválasztott országos képviselőjének, a ki a szobor-bizottság elnöke volt.'
forrás: Vasárnapi Újság 1901. 41.sz. október 13. 653.p.
Angol leírás, sztori
Szende András
2008.11.14. 22:25
A hungarian minister of justice was a citizen of Szombathely.

Cím alapján hasonló

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

A múzeum előtti parkban áll. Nemrég állították helyre.
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
11323
Feltöltve
2008.11.14. 21:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 08.11.14. 21:15
A múzeum előtti parkban áll. Nemrég állították helyre.

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
82909
Feltöltve
2011.04.14. 15:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ450/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.04.14. 15:24

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
82910
Feltöltve
2011.04.14. 15:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ500/100 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.04.14. 15:25

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
82911
Feltöltve
2011.04.14. 15:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.04.14. 15:26

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300183
Feltöltve
2018.01.03. 20:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.03. 20:37

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300184
Feltöltve
2018.01.03. 20:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.03. 20:38

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300185
Feltöltve
2018.01.03. 20:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/125 • ISO100

300186
Feltöltve
2018.01.03. 20:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.03. 20:38

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300187
Feltöltve
2018.01.03. 20:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.03. 20:39

Archív fotók

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
55341
Feltöltve
2010.05.30. 12:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.30. 12:34
Archív felvétel
Képeslap.

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
62617
Feltöltve
2010.08.05. 19:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.05. 19:17
Archív felvétel
Képeslap.

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Képeslap 1965
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
64679
Évszám
1965
Feltöltve
2010.08.28. 21:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.08.28. 21:05
1965, Archív felvétel
Képeslap 1965

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

a Vasárnapi Újság cikkének melléklete
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
66974
Feltöltve
2010.09.25. 15:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

fgaben 10.09.25. 15:43
Archív felvétel
a Vasárnapi Újság cikkének melléklete

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Vasárnapi Újságból
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
66975
Feltöltve
2010.09.25. 15:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

fgaben 10.09.25. 15:45
Archív felvétel
Vasárnapi Újságból

"Horváth Boldizsár szobra" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
176931
Feltöltve
2014.08.25. 11:47
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/13 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.08.25. 11:47
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 15 fotó

Műlap története

18.01.03. 20:39
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
18.01.03. 20:38

18.01.03. 20:37
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
14.08.25. 11:47
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
11.04.14. 15:26
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
11.04.14. 15:25
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
11.04.14. 15:24
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
10.09.25. 15:45
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
10.09.25. 15:43
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
10.08.28. 21:05
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
10.08.05. 19:17
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
10.05.30. 12:34
1 új fotót töltöttem a "Horváth Boldizsár szobra" műlaphoz
08.11.14. 22:29
A "Horváth Boldizsár szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.11.14. 22:25
Szende András publikálta "Horváth Boldizsár szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.