Szent István torony domborművei

Nagybánya (Baia Mare), Strada Crișan 7.

Nagybánya (Baia Mare)
Strada Crișan 7.
A torony homlokzatán látható, körben.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Sztehlo Ottó (tervező, közreműködő)

Kotricz Tünde (TundeK62)
2019.05.26. 23:49
"Nagybányát valamikor a XIII. század második felében alapíthatták a király által betelepített német bányászok és aranymosók...
1445-ben Hunyadi János kormányzó (1407 k. – 1456) szerezte meg a várost, és a krónikás hagyomány úgy tartja, hogy ő építtette a templom ma is álló tornyát. Nagybánya 1458-ban Mátyás (1458–1490) tulajdonába ment át mint családi birtokrész, s ő a város privilégiumait többszörösen megerősítette és kibővítette...
Később a templomot a reformátusok használták, majd a jezsuitáké lett.
"1673-ban Spankau tábornok fegyveres fenyegetéssel kiűzte a reformátusokat az őseik által épített Szent István templomból. Thököly Imre (1657–1705) kuruc mozgalma (1678-1687) idején, 1678-ban az egymást váltó bányafelügyelők és a császári hatalom más képviselői ellen a városban is nyílt felkelés tört ki, megrongálták a pénzverdét s a kamarai épületeket, s visszavették a templomot. A felkelés elfojtása után, 1687-ben a császári adminisztráció által kinevezett rekatolizációs bizottság határozata eredményeképpen a Szent István- meg Szent Márton-templomot elfoglalták a jezsuiták, a Szent Miklós-templomba pedig 1689-től visszatértek a ferencesek. Ez az állapot – miután rövid időre visszatérhettek a reformátusok – a Rákóczi-szabadságharc leverése után állandósult, 1712-ben a protestánsokat újra a fegyveres karhatalom űzte ki a jezsuitáknak ítélt szent hajlékból. A jezsuiták azonban 1717-től a Szent Márton-templom helyébe építettek új egyházat, és a reformátusok sorozatos kérvényei ellenére az ősi templomot sorsára hagyták. Az elodázhatatlan javításokat a városi tanács finanszírozta, ám a templom egyre rosszabb állapotba került, kőanyagát kezdték elhordani, míg végül 1847-ben a tanács lőporral a levegőbe röpíttette a még fennálló jelentős romokat, és anyagát értékesítette, illetve plébánia és egyéb építkezésekhez használta fel, pedig a műértő Teleki Sándor gróf 100 forintot ajánlott fel csak a kapuzatokért...
A templomtorony utolsó nagyarányú helyreállítása a XIX. század utolsó negyedében lezajlott Sztehlo-féle beavatkozás volt. Azóta a viszonylag jó állapotú tornyon csak kisebb állagmegóvó munkákat végeztek, melyek közül nagyobb arányú volt az 1960–70-es években lezajlott munkálat. Újabban a torony külsejét állították helyre anélkül, hogy az igen értékes és rossz állapotú Roland-domborművet legalább konzerválták volna. A nagybányai múzeum munkatársai a hetvenes évek elején részleges régészeti ásatást is folytattak a templomnál, ám néhány aranytárgy felbukkanása után az állambiztonság szervei leállították a kutatást, és a dokumentációt elkobozták...
gen jelentősek a Krisztus az olajfák hegyén és a Júdás csókja domborművek, melyek a parleri szobrászat hagyományai jegyében fogantak, s stilisztikai párhuzamuk a kassai Szent Erzsébet templom kapuzatainak a domborművei között keresendő, ám azoknál lényegesen kvalitásosabbak. Valamikor az 1420-30-as években keletkezhettek, s az irodalom tud egy Ádám és Éva domborműről is, ami azonban eltűnt."
Források:
http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=181
https://www.welcometoromania.eu/Baia_Mare/Baia_Mare_Turnul_Sfantul_Stefan_m.htm



Cím alapján hasonló

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
357446
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
252084
Feltöltve
2016.09.09. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
357447
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 41.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
357449
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
357448
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 95.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
252085
Feltöltve
2016.09.09. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
357450
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/1000 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
252086
Feltöltve
2016.09.09. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
357452
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • 41.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
357451
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • 109.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május

"Szent István torony domborművei" c. alkotás fotói Nagybánya (Baia Mare) településről

Feltöltő
Azonosító
357453
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2019.05.27. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/640 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május
Összesen 11 fotó

Műlap története

05.27. 00:07
8 új fotót töltöttem a "Szent István torony domborművei" műlaphoz!
05.26. 23:49
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Szent István torony domborművei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.