Tószeg, Bocskai ú. 16.

Állapot: Elpusztult

Tószeg
Bocskai ú. 16.
A református templom mellett állt.

Felállítás1899. március 23.

Somogyi Soma és fia (kőfaragó, közreműködő)

Szórád Péter
2016.09.08. 23:51
A Tószegen felállított második Kossuth-szobor a 14. volt a köztéren felállított Kossuth-szobrok sorrendjében. Az ünnepélyes avatásról a Vasárnapi Újság 46. évfolyamának 1899. április 9-én megjelent 15. számában olvashatunk tudósítást:
„KOSSUTH TÓSZEGI SZOBRA
A pest megyei Tószeg Község hazafias lakossága Tóth Bertalan ref. lelkész és dr. Endre János községi orvos kezdésére szobrot állíttatott a piacztéren Kossuth Lajos emlékére, melynek ünnepélyes leleplezése márczius 23-án délelőtt ment végbe a község és környéke lakosságának élénk részvéte mellett.
A leleplezés ünnepére többek társaságában Kossuth Ferencz orsz. képviselő is megjelent, sőt már Szolnokon nagyobb küldöttség üdvözölte. A vendégek innen hosszú kocsisorban indultak az ünnepély színhelyére, s Tószeg községbe, melynek határában Péter Sándor tanító vezetése alatt ötven tagú lovas-banderium fogadta az érkezőket. A község végén „Isten hozott” feliratú diadalkapu volt állítva.
A leleplezés délelőtt 11 órakor nagy hóviharban vette kezdetét. Először a czeglédi dalárda elénekelte a Hymnuszt, azután Tóth Bertalan ref. lelkész, a szobor-bizottság elnöke mondott lelkes alkalmi beszédet. A beszéd alatt lehullott a lepel a szoborról. Ezután Sassi Mihály községi bíró néhány szóval átvette a szobrot a község gondozásába. Erre Kossuth Ferencz lépett az emelvényre és lelkes éljenzés között köszönte meg a tószegiek hazafias kegyeletét. Kossuth Ferencz beszéde után Marlosy Rózsika és Rimóczy Rózsika a tószegi nők nevében díszes koszorút helyeztek a szobor talapzatára. A kegyeletes ünnepélyt közebéd követte. A tószegi emlékmű magas homokkő-oszlopon álló mellszobor, mely Kossuth Lajost java férfikorában ábrázolja. A bronz-öntésű mellszobrot Somogyi Soma és fia budapesti szobrászczég készítette.”
Ez a bronzszobor azonban már régen megsemmisült, egyes források szerint még az első, más leírások szerint a második világháborúban.
Források:
http://epa.oszk.hu/00000/00030/02357/pdf/02357.pdf
http://www.vfmk.hu/de/node/9722
Dr. Ádámfy József: A világ Kossuth-szobrai



Kapcsolódó
Kossuth Lajos
Kapcsolódó
Kossuth Lajos
Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Ragács Gyula fényképe
Alkotó
Somogyi Soma és fia (kőfaragó, közreműködő)
Település
Tószeg
Feltöltő
Azonosító
251888
Forrás
http://keptar.oszk.hu/039900/039961/1899_Oldal_126_a.jpg
Feltöltve
2016.09.06. 20:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.09.06. 20:05
Archív felvétel
Ragács Gyula fényképe
Összesen 1 fotó

Műlap története

20.02.11. 14:41
A Közösség megszavazta a Kossuth Lajos műlapon várakozó szerkesztést
16.09.08. 23:51
Szórád Péter publikálta "Kossuth Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.