Keresztelő Szent János

Veresegyház, Fő út 93.

Veresegyház
Fő út 93.
A Szentlélek-templom terének bal oldalán.

Felállítás2016. május 14.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2016.09.14. 17:20
Veresegyháza új, Szentlélek titulussal épült temploma igen gazdag képzőművészeti alkotásokban. Már a kapcsolt lapon, az avatás után készült műlap is sorolja ezeket az alkotásokat, néhány belsőt pedig már nekem is sikerült bemutatni.
A Szűzanya – Szűz Mária – szobrával egy vonalban, a másik oldalon áll Keresztelő Szent János szobra és ránézésre is látszik (a dokumentumok pedig alátámasztják), alkotóik megegeznek. Az alkotás egységben készült a keresztelő medencével (tervezője Módy Péter, míg Konkoly György faragta díszeit), de ez ugyan ránézésre része lehetne a kompozíciónak, én mégis önállónak érzem.

,,Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának evangéliuma kezdődik. Izajás próféta megírta: Nézd, elküldöm követemet, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: 'Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!' Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.'' (Mk 1,1--4). Történt pedig Krisztus utáni 28/29.évben (amit Lukács evangéliumában olvashatunk).
A katolikus.hu szócikke részletesen írja le és értékeli Keresztelő Szent János munkásságát, a próféta helyét a kereszténység létrejöttében, kapcsolatát Jézussal. Ajánlom elolvasásra.

Keresztelő Szent Jánost a próféta elhivatottságával ábrázolta a két művész, egységes felfogásban és színárnyalatokkal a szemközti Mária-szoborral.
Források:
http://www.dunakanyarregio.hu/index_article.php?cikk=6853
http://veresegyhaz.vaciegyhazmegye.hu/downloads/TL/2016_templomszenteles.pdf
http://www.katolikus.hu/szentek/szent90.html

Kapcsolódó
Szűzanya
Kapcsolódó
Tizenkét apostol

Cím alapján hasonló

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
251829
Feltöltve
2016.09.06. 13:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:23

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
251844
Feltöltve
2016.09.06. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:35

251833
Feltöltve
2016.09.06. 13:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:24

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
251830
Feltöltve
2016.09.06. 13:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

251840
Feltöltve
2016.09.06. 13:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:34

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
251832
Feltöltve
2016.09.06. 13:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

251834
Feltöltve
2016.09.06. 13:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/40 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:24

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
251843
Feltöltve
2016.09.06. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:35

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
251841
Feltöltve
2016.09.06. 13:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:34

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
251845
Feltöltve
2016.09.06. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:35

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
251831
Feltöltve
2016.09.06. 13:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:23

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
251842
Feltöltve
2016.09.06. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.06. 13:35

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
312697
Feltöltve
2018.05.18. 19:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/42 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.18. 19:08

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
312698
Feltöltve
2018.05.18. 19:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.18. 19:08

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
312699
Feltöltve
2018.05.18. 19:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.18. 19:08

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
312700
Feltöltve
2018.05.18. 19:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.18. 19:09

"Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói Veresegyház településről

Feltöltő
Azonosító
312701
Feltöltve
2018.05.18. 19:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/42 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.18. 19:09
Összesen 17 fotó

Műlap története

18.05.18. 19:09
1 új fotót töltöttem a "Keresztelő Szent János" műlaphoz!

18.05.18. 19:08

18.05.17. 11:56
Megérintettem a "Keresztelő Szent János" alkotást!
17.05.07. 11:07
Megérintettem a "Keresztelő Szent János" alkotást!
17.05.07. 11:05
Megérintettem a "Keresztelő Szent János" alkotást!
16.09.14. 17:20
Göröntsér Vera publikálta "Keresztelő Szent János" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.