I. Károly román király szobra

Sinaia (Szinaja), Peleș sétány
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Carol I. al României
Angol cím:Carol I of Romania

Sinaia (Szinaja)
Peleș sétány
A Peles kastély előtti díszes parkban

Felállítás1933. szeptember 26.


Sántha Imre Géza
2016.09.15. 13:13
A német Hohenzollern-Sigmaringen főúri családból származó Karl Eitel Fr. Zephyrinus Ludwig von Hohenzollern-Sigmaringen herceg 1866-ban lett, a nem sokkal korábban megalakult Románia uralkodója (mint "idegen herceg"), miután a fiatal ország első uralkodója Alexandru Ioan Cuza lemondatása után zürzavaros helyzet állt elő. Még abban az évben meglátogatta a Prahova völgyén lévő, festői szépségű Sinaia települést, ami megnyerte a tetszését. 1872-ban vásárolt meg egy itteni sziklás hegyek alatti lankásabb területet a Peleș patak mentén, majd egy év mulva itt német építészek tervei alapján megkezdték egy neoreneszánsz kastély építését, melyet teljesen csak 1914-ben fejeztek be. Ez a germán mintára megépített pompás kastély lett az uralkodócsalád nyári rezidenciája. Károlynak jelentős érdemei voltak az ország gazdaságának, infrastrukturájának, pénzűgyi intézményének és hadseregének fejlesztésében, modernizálásában. 1881 május 10-én királlyá koronázták, így ő lett Románia első királya. 1914-ben az első világháború kitörése után (nyilván rokoni szálai révén) a Központi hatalmak oldalán szeretett volna hadba szállni, de a román közvélemény nyomása az Antant oldalára állást célozta meg, így a király a semlegesség mellett döntött, viszont néhány hónap mulva elhunyt. Utódja (unokaöccse) Ferdinánd király döntésével Románia az Antant oldalán lépett be a háborúba 1916 nyarán.
A Romániát modernizáló és Európához felzárkóztató I. Károly király egészalakos szobrát 1933 őszén leplezték le a sinaiai Peleș kastély díszes udvarán, II. Károly király jelenlétében, a kastély felavatásának 50 éves évfordulóján. A hajdani uralkodót pihenő állásban, de figyelő tekintettel mintázta meg a kor jelentős bukaresti, udvari szobrásza Oscar Han (1891-1976).
Források:
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/01-07/ch04.html
http://artindex.ro/2012/05/16/han-oscar-2/
Angol leírás, sztori
Sántha Imre Géza
2016.09.15. 13:13
The statue of King Charles I. of Romania was modelled by Oscar Han. The inauguration took place in the autumn of 1933 in the courtyard of the palace built by the king.




Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. Károly román király szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sinaia (Szinaja)
Feltöltő
Azonosító
251749
Feltöltve
2016.09.05. 22:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.09.05. 22:58

"I. Károly román király szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sinaia (Szinaja)
Feltöltő
Azonosító
251750
Feltöltve
2016.09.05. 22:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/1300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.09.05. 22:58

"I. Károly román király szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sinaia (Szinaja)
Feltöltő
Azonosító
251751
Feltöltve
2016.09.05. 22:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.09.05. 22:58

"I. Károly román király szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sinaia (Szinaja)
Feltöltő
Azonosító
251752
Feltöltve
2016.09.05. 22:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/1700 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.09.05. 22:58

"I. Károly román király szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sinaia (Szinaja)
Feltöltő
Azonosító
251753
Feltöltve
2016.09.05. 22:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/180 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.09.05. 22:59

"I. Károly román király szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sinaia (Szinaja)
Feltöltő
Azonosító
251754
Feltöltve
2016.09.05. 22:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.09.05. 22:59

"I. Károly román király szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sinaia (Szinaja)
Feltöltő
Azonosító
251755
Feltöltve
2016.09.05. 22:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/1600 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 16.09.05. 22:59

Adalék vagy máshol

"I. Károly román király szobra" c. alkotás fotói

A szobor kisméretű változata a Peles kastélyban.
Alkotó
Település
Sinaia (Szinaja)
Feltöltő
Azonosító
377024
Feltöltve
2019.10.04. 18:32
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Nokia 3.1
ƒ20/10 • 1/25 • 3.5mm • ISO545

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.10.04. 18:32
A szobor kisméretű...Teljes szövegA szobor kisméretű változata a Peles kastélyban.Kevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.10.04. 18:32
1 új fotót töltöttem az "I. Károly román király szobra" műlaphoz
16.09.15. 13:13
A közösség publikálta Sántha Imre Géza "I. Károly román király szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.