Felsőbánya (Baia Sprie), Strada Gutinului

Felsőbánya (Baia Sprie)
Strada Gutinului
A római katolikus templom mellett, a városházával szemben áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2017.02.22. 23:02
Jöjjön így a tél vége felé egy szép díszkút, melyet tavaly nyár végén fotóztam, Felsőbányán.
Teljesen meglepő módon, a kút működött, és az öntöttvasból készült kút felső tálkájából folyamatosan folyt a víz.

Természetesen, ez is a település középső részén, a klasszicista római katolikus templom, és a régi városháza épülete között áll. A kút, a település egykori polgármesteréről kapta a nevét, ő volt Stoll Károly.
Sajnos az egykori magyar bányavárosban ma már elég kevés a magyar lakosok aránya, de a kút felállítása idején, kb. a 19. század végén, még többségben voltak. Az útikönyv nem sok szót veszteget a szép artézi kútra.

A helyi turisztikai oldal ír egy-két, nem biztos, hogy helytálló mondatot róla. Az anyag helytelen meghatározására gondolok. Az ilyen kutakat akkoriban öntöttvasból készítették.

Ezek azok a sorok: "Már az ókori városokat is díszítették szökőkutak, nyugodtabb légkört kölcsönözve a helynek. Általában a város központjába létesítették ezeket, piacokon, vagy tereken, ahol sok ember gyűlt össze. Így történt ez Felsőbányán is. A XIX. század második felében, a római katolikus templom mellett építettek egy gyönyörű szép aranyozott bronz szökőkutat.
A kút a templom déli részén található, és az akkori polgármester nevét viseli, Stoll kútja. A kút közepén egy ókori istennőt csodálhatunk meg, amely agyag edényt tart a vállán."
Forrás: http://www.cniptbaiasprie.ro/index.php/hu/tl/antropogen-turisztikai-latvanyossagok/item/95-stoll-kut
Források:
http://www.cniptbaiasprie.ro/index.php/hu/tl/antropogen-turisztikai-latvanyossagok/item/95-stoll-kut
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fels%C5%91b%C3%A1nya
http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0020/10.html

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Stoll-kút" c. alkotás fotói

Település
Felsőbánya (Baia Sprie)
Feltöltő
Azonosító
251136
Feltöltve
2016.08.30. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:33

"Stoll-kút" c. alkotás fotói

Település
Felsőbánya (Baia Sprie)
Feltöltő
Azonosító
251137
Feltöltve
2016.08.30. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:33

"Stoll-kút" c. alkotás fotói

Település
Felsőbánya (Baia Sprie)
Feltöltő
Azonosító
251138
Feltöltve
2016.08.30. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:33

"Stoll-kút" c. alkotás fotói

Település
Felsőbánya (Baia Sprie)
Feltöltő
Azonosító
251139
Feltöltve
2016.08.30. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:33

"Stoll-kút" c. alkotás fotói

Település
Felsőbánya (Baia Sprie)
Feltöltő
Azonosító
251140
Feltöltve
2016.08.30. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:33

"Stoll-kút" c. alkotás fotói

Település
Felsőbánya (Baia Sprie)
Feltöltő
Azonosító
251141
Feltöltve
2016.08.30. 00:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:33

"Stoll-kút" c. alkotás fotói

Település
Felsőbánya (Baia Sprie)
Feltöltő
Azonosító
251142
Feltöltve
2016.08.30. 00:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:35

"Stoll-kút" c. alkotás fotói

Település
Felsőbánya (Baia Sprie)
Feltöltő
Azonosító
251143
Feltöltve
2016.08.30. 00:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:35

"Stoll-kút" c. alkotás fotói

Település
Felsőbánya (Baia Sprie)
Feltöltő
Azonosító
251144

251145
Feltöltve
2016.08.30. 00:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.08.30. 00:35
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.02.22. 23:02
TundeK62 publikálta "Stoll-kút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.