Két Mór-ház szobrai

Sopron, Szent Mihály utca 9.
További képek a Fotólistában

Sopron
Szent Mihály utca 9.
Szent Mihály-dombon, Szent Mihály templom felé haladva

Felállítás1700

Szabolcs Erzsébet
2016.08.29. 17:20
Az enyhén emelkedő Szent Mihály utca házai úgyszólván majdnem mindegyike műemlék. Az utcát gazdapolgárok lakták, fűrészfogas kialakítású házaik hosszan elnyúló szárnyait láthatjuk a kapuk mögött- alkalmazkodva a szőlőművelő életmódhoz. Némelyiken nagy pinceajtó látható a ház előtti járdaszinttel egy vonalban. Ezek közül kitűnik a legszebb, az utca és a város ékessége, az oromzatos népies barok kettős ház amelyet díszes kapu köt össze. Az 1700-as évek elején Leitner Szervác szobrász volt a tulajdonos aki népies barokk stílusban gazdagon díszítette a homlokzatot. A homlokzatok közepén díszes félköríves fülkében Mária és Szent József szobra áll. A hullámos oromzatot angyalkák díszítik, A csúcson szent Flórián illetve Szent Rókus feje látható. A két házat összekötő kaput egy-egy csavart korinthoszi oszlop keretezi rajtuk egy egy mór tartja a párkányt.
A műemlék épület helyreállítása1966-ban Kissné Nagypál Judit egyik szakmai munkája volt.
http://www.icomos.hu/nagypal-judit/
Források:
Panoráma Magyar Városok Sopron 1988. Czellár Katalin
További linkek
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=4922
http://lexikon.katolikus.hu/L/Leitner.html

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251037
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2016.08.29. 16:13
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/1600 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.08.29. 16:13
2010. március

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251038
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2016.08.29. 16:14
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.08.29. 16:14
2010. március

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251039
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2016.08.29. 16:15
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.08.29. 16:15
2010. március

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251040
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2016.08.29. 16:16
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/2000 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.08.29. 16:16
2010. március

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251041
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2016.08.29. 16:17
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/2000 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.08.29. 16:17
2010. március

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Gyermek Jézus alakja a kapu felett
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251343
Feltöltve
2016.09.01. 10:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.09.01. 10:35
Gyermek Jézus alakja a kapu felett

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Baloldali párkányt tartó mór
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251344
Feltöltve
2016.09.01. 10:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.09.01. 10:36
Baloldali párkányt tartó mór

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Jobboldali párkányt tartó mór
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251345
Feltöltve
2016.09.01. 10:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.09.01. 10:38
Jobboldali párkányt tartó mór

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
260245
Feltöltve
2016.11.28. 00:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.28. 00:39

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
260246

260247
Feltöltve
2016.11.28. 00:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.28. 00:39

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
260248
Feltöltve
2016.11.28. 00:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.28. 00:40

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
260249
Feltöltve
2016.11.28. 00:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.11.28. 00:40

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420801
Feltöltve
2020.10.18. 16:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:44

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420802
Feltöltve
2020.10.18. 16:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:45

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420803
Feltöltve
2020.10.18. 16:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:45

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420804
Feltöltve
2020.10.18. 16:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/800 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:46

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420805
Feltöltve
2020.10.18. 16:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:47

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420806
Feltöltve
2020.10.18. 16:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/250 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:47

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420807
Feltöltve
2020.10.18. 16:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:48

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420808
Feltöltve
2020.10.18. 16:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:48

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420809
Feltöltve
2020.10.18. 16:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:49

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420810
Feltöltve
2020.10.18. 16:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 300mm • ISO100

420811
Feltöltve
2020.10.18. 16:50

Bertha János 20.10.18. 16:50

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420812
Feltöltve
2020.10.18. 16:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:51

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420813
Feltöltve
2020.10.18. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:52

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420814
Feltöltve
2020.10.18. 16:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:53

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
420816
Feltöltve
2020.10.18. 16:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.10.18. 16:53

Adalék vagy máshol

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251047
Forrás
Fortepan
Feltöltve
2016.08.29. 17:38
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.08.29. 17:38
Archív felvétel

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251048
Forrás
Fortepan
Feltöltve
2016.08.29. 17:41
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.08.29. 17:41
Archív felvétel

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Amikor üzlet volt a házban
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251300
Forrás
Fortepan 1939. orig.Ebner
Évszám
1939
Feltöltve
2016.08.31. 10:26
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.08.31. 10:26
1939, Archív felvétel
Amikor üzlet volt a házban

"Két Mór-ház szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
251301
Forrás
Fortepan 1939. orig.Ebner
Évszám
1939
Feltöltve
2016.08.31. 10:29
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.08.31. 10:29
1939, Archív felvétel
Összesen 32 fotó

Műlap története

20.10.18. 16:53
1 új fotót töltöttem a "Két Mór-ház szobrai" műlaphoz

20.10.18. 16:52
1 új fotót töltöttem a "Két Mór-ház szobrai" műlaphoz
20.10.18. 16:51
1 új fotót töltöttem a "Két Mór-ház szobrai" műlaphoz
20.10.18. 16:50
1 új fotót töltöttem a "Két Mór-ház szobrai" műlaphoz
20.10.18. 16:49

20.10.18. 16:48

20.10.18. 16:47

20.10.18. 16:46
1 új fotót töltöttem a "Két Mór-ház szobrai" műlaphoz
20.10.18. 16:45

20.10.18. 16:44
1 új fotót töltöttem a "Két Mór-ház szobrai" műlaphoz
20.05.30. 19:09
Megérintettem a "Két Mór-ház szobrai" alkotást
16.11.28. 00:40
1 új fotót töltöttem a "Két Mór-ház szobrai" műlaphoz
16.11.28. 00:40
1 új fotót töltöttem a "Két Mór-ház szobrai" műlaphoz
16.11.28. 00:39

16.08.29. 17:20
Szabolcs Erzsébet publikálta "Két Mór-ház szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.