Gschwindt Ernő-mellszobor

Budapest, VIII. kerület, Puskin utca 19.

Budapest
VIII. kerület, Puskin utca 19.

Felállítás1901

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2016.08.31. 02:59
A mellszobor a Gschwindt-palota Puskin utcai bejáratának bal oldalán van. A palotát P. Tóth Sándor építette Gschwindt Györgynek.
„Gschwindt György a századforduló egyik legsikeresebb budapesti vállalkozója volt: jómódú polgár, aki megengedhette magának, hogy a kiépülőfélben lévő „mágnásfertály” kellős közepén építtessen magának házat…….A Bródy Sándor utcai ház homlokzata ma is őrzi a Gschwindt família emlékét. György ugyanis kőbe faragtatta húszéves fia portréját, amely kissé megkopva bár, de ma is ott őrködik a bejárat felett.”
Lehet, hogy a „kőbe faragtatta húszéves fia portréját” megfelel a valóságnak, hogy a mellszobor húszéves korában ábrázolja Gschwindt Ernőt, Gschwindt György fiát. Azonban, miután 1887. szeptember 27-én született, a palota építésekor 1901-ben 24 éves volt. Arra nem találtam adatot, hogy a mellszobornak ki az alkotója.

2018.09.13.
Ma ismét láttam az épületet, időközben felújították.
Források:
https://velenceblog.com/2014/08/05/velencei-virilistak-iii-gschwindt-erno-az-ember-aki-itt-se-volt/
http://24.hu/kultura/2016/01/14/alkimista-palota-a-nemzeti-muzeum-arnyekaban/

Cím alapján hasonló

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251011
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.28. 18:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 18:04
2016. február

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251012
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.28. 18:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 18:04
2016. február

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251013
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.28. 18:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO160

251014
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.28. 18:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 18:05
2016. február

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251015

251016
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.28. 18:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 18:08
2016. február

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251017
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.28. 18:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/400 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 18:08
2016. február

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251018
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.28. 18:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 18:08
2016. február

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251019
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.08.28. 18:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 18:09
2016. február

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
300280
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2018.01.04. 15:52
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 450D
ƒ28/5 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 18.01.04. 15:52
2016. január

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
300279
Fotózva
2016. január
Feltöltve
2018.01.04. 15:52
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 450D
ƒ28/5 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 18.01.04. 15:52
2016. január

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324164
Feltöltve
2018.09.13. 18:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.13. 18:06

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324165
Feltöltve
2018.09.13. 18:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/600 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.13. 18:07

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324166
Feltöltve
2018.09.13. 18:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.13. 18:07

"Gschwindt Ernő-mellszobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324167
Feltöltve
2018.09.13. 18:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.13. 18:13
Összesen 15 fotó

Műlap története

18.10.29. 16:09
Megérintettem a "Gschwindt Ernő-mellszobor" alkotást
18.09.13. 10:50
Megérintettem a "Gschwindt Ernő-mellszobor" alkotást
18.01.04. 15:52
1 új fotót töltöttem a "Gschwindt Ernő-mellszobor" műlaphoz

17.06.26. 18:00
Megérintettem a "Gschwindt Ernő-mellszobor" alkotást
16.10.19. 09:04
Megérintettem a "Gschwindt Ernő-mellszobor" alkotást
16.08.31. 02:59
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Gschwindt Ernő-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.