Csatka, Szabadság tér 87.

Csatka
Szabadság tér 87.
Az alkotás a templom mellett található.

Avatás1942

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Aerdna
2016.08.25. 22:10
Csatka hősi emlékműve a templom mellett található. A hős katona figurája fegyverrel a kezében az emlékmű két oldalán elhelyezett táblák között áll.

Az emlékmű felállításáról nem sok adatot találni. A település honlapján kérdőjellel szerepel az 1942-es év, melyet megerősíteni látszik egy másik forrásban feltüntetett adat, miszerint Schremmel Ferenc kántortanító látható az emlékmű avatásáról készült képeken. A kántortanító 1930-1960 között tanított a településen. Így a muemlekem.hu-n feltüntetett 1920-as dátum semmiképpen sem állja meg a helyét.

Az emlékmű két oldalán eredetileg az I. világháború halottainak táblái kerültek elhelyezésre. Mára már a II. világháború áldozatainak neveit is feltüntették, az eredeti táblák alatt elhelyezett újabb táblákon.

---

2017.03.17. Az alábbi információt kaptam Bartók Gertrud helytörténeti könyvtárostól: "A csatkai hősi emlékmű a télen jelentős fagykárokat szenvedett, az önkormányzat tervbe vette a felújítását."
Az információt itt is megköszönöm.
Források:
http://www.radixforum.com/vezeteknevek/schermann/
http://www.csatka.hu/csatka/gallery/foto.php?album=01_Emlekmu_atadas&foto=01.jpg

Aerdna műlapja


Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250888
Feltöltve
2016.08.25. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:12

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250889
Feltöltve
2016.08.25. 22:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:13

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250890
Feltöltve
2016.08.25. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:14

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250891
Feltöltve
2016.08.25. 22:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:15

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250892
Feltöltve
2016.08.25. 22:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:16

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250893
Feltöltve
2016.08.25. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:17

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250894
Feltöltve
2016.08.25. 22:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:18

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250895
Feltöltve
2016.08.25. 22:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:19

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250896
Feltöltve
2016.08.25. 22:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:20

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Csatka településről

Feltöltő
Azonosító
250897
Feltöltve
2016.08.25. 22:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.08.25. 22:20
Összesen 10 fotó

Műlap története

16.08.25. 22:24
Aerdna publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.